Rónaszék

Rónaszék (Coștiui)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Máramaros
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Máramaros
Község	Felsőróna
Rang	falu
Községközpont	Felsőróna
Irányítószám	437251
Körzethívószám	0x62
SIRUTA-kód	108650
Népesség
Népesség	695 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	302[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	351 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 52′ 46″, k. h. 24° 01′ 49″47.879312, 24.03031747.879312°N 24.030317°EKoordináták: é. sz. 47° 52′ 46″, k. h. 24° 01′ 49″47.879312, 24.03031747.879312°N 24.030317°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Rónaszék témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Rónaszék (románul: Coștiui, németül: Rohnen, ukránul: Коштіль) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.

Fekvése

Máramarosszigettől 21 kilométerre délkeletre, a Róna-patak mentén fekszik. A sótömzs 1327×470 méteres alapterületű, 140–150 méter vastag, 55°-os északkeleti dőlésű, északnyugat–délkeleti irányban terül el.

Nevének eredete

Magyar nevét a Róna-patakról kapta, amelynek neve a szláv eredetű rovina szóból való. Román neve vagy a nyelvjárási, magyar eredetű coștei ('kastély') szóból való, vagy egykori vára magyar nevének átvétele.^[2] Először 1474-ben, Ronaszek alakban jegyezték fel.

Története

Sóbányászatának kezdetei a bronzkorra tehetők, később valószínűleg a rómaiak és a népvándorláskor népei is folytatták a kitermelést. Első említésekor, 1474-ben már sókamara központja volt, várral. A rónaszéki és a környékbeli sóvágókat II. Ulászló 1498-ban mindennemű adó alól felmentette. I. Ferdinánd 1541-ben bérbe adta. Az 1570-es speyeri szerződés értelmében János Zsigmondé lett. A környező településeknek (még a viszonylag messzi, a Tisza túlpartján fekvő Técsőnek is) bizonyos számú sóvágót kellett biztosítania bányái számára. Fennmaradt Homonnai Drugeth Bálint 1607-ben írt szabályzata a rónaszéki bányászat számára. 1626-ban Bethlen Gábor adta bérbe. Sóbányái 1672-ben I. Apafi Mihály birtokában voltak, majd a magyar királyi kamara egymillió forintért váltotta őket vissza. A magyarországi és erdélyi sóügyek rendezése idején, 1732-ben került ismét a magyar kamara igazgatása alá. Az addig főként református magyar sóvágók mellé 1729-ben római katolikus sziléziai és cipszer munkásokat költöztettek. Itt működött a máramarosi sóbányák igazgatósága is 1749-ig, amikor Máramarosszigetre helyezték át. 1743-ban Rónaszék volt a legjelentősebb a magyarországi sóbányák közül. Újabb beköltözőkre utal, hogy 1767-ben már létezett ruszin nyelvű görögkatolikus egyháza. Önálló római katolikus plébániája viszont csak 1780-ban alakult meg, korábban minoriták és piaristák gondozták a híveket. 1767-ben 180 sóvágó mellett öt hivatalnokot és 48 egyéb kincstári alkalmazottat írtak össze.^[3] 1786-ban háromszáz sóvágó dolgozott bányáiban és uradalmához tartozott Felsőróna, Trebusa, Fejérpatak, Barlabás és Rahó. Az 1860-as években, amikor 239 sóvágó munkás és 18 hivatalnok dolgozott itt, a magyarországi sótermelés egyharmadát adta.^[4] Ekkor ismét innen irányították a máramarosi sóbányászatot egészen 1880-ig, amikor az igazgatóság Aknaszlatinára került. 1872-ben keskeny vágányú vasút épült Máramarosszigetig, amely száz éven keresztül működött. 1878-ban Máramaros vármegye Máramarosszigeti járásától a Tiszavölgyi járáshoz csatolták. 1897-ben vezették be a településre az áramot. A 19. század utolsó éveiben 370 sóbányász fejtette a sót.^[5] Egy bányaomlás után, 1928 és 1931 között bezárták a bányákat. Ezután lakóinak többsége lassanként elhagyta, mások kitanulták a kádármesterséget és tölgyfahordókat készítenek.

Lakossága

1910-ben 1494 lakosából 1471 magyar anyanyelvű; 833 római és 626 görögkatolikus vallású volt.

2002-ben 782 lakosa közül 402 volt magyar, 317 ukrán és 62 román nemzetiségű; 375 római, 198 görögkatolikus és 168 ortodox vallású.

Bányái

• A harang alakú Apafi-aknát 1674-ben vették művelés alá. Miután 1766-ban beszivárgott a víz, felhagyták. Már 1842-ben lejárót építettek hozzá a turisták számára.
• Az 1703-ban megkezdett Rákóczi-akna 1773-ban merült ki, ekkor vízzel töltötték fel.
• János-akna (1733–70).
• A Pál-aknát 1759-ben, a Károly-aknát 1774-ben, a József-aknát 1778-ban kezdték el művelni. Utóbbi 1864-ig állt művelés alatt, különlegesen tiszta sójából dísztárgyakat is készítettek.
• 1864-ben három aknáját művelték: a Keleti Antal-, a Ferenc- és a Ferdinánd-aknát. A Ferenc-akna 1934-ben 140 méter mély volt.
• A Terézia-bányát 1748-tól megszakításokkal 1876-ig művelték.
• Az Öreg Antalé bánya 1765-től megszakításokkal 1928-ig működött, ma sásos-zsombékos van a helyén.

Nevezetességek

• Fürdőjének sós vize mozgásszervi, idegrendszeri betegségeket, női bajokat gyógyít. A régi fürdő egy korábbi bánya helyén 1933-tól megszakítással az 1980-as évekig működött. Az újabb fürdőt 1937-ben nyitották meg.
• Az ún. „Apafi-kastély” voltaképpen az egykori sókamara székháza. A három szintes, eredetileg 1689-re elkészült épület első építési fázisát csak apró részleteiben őrzi, mai impozáns alakját a későbbi átalakításoknak köszönheti. Legutóbb az általános iskola működött benne.
• Római katolikus temploma 1804 és 1814 között épült és 1995–97-ben renoválták. Madonnája Hollósy Simon egyetlen vallásos témájú alkotása.
• A görögkatolikus („orosz”) templom 1775-ben épült.
• Nepomuki Szent János szobrát 1741-ben Prükmayer Rudolf kincstári ellenőr költségén állították fel.^[6] 1769-ben került mai helyére az egyik bánya bejárata mellől, és fülkét építettek köré.
• Kálváriatemplom (1841–42).
• Szent Anna-kápolna
• Szűz Mária-kápolna (1771).
• Tó (az egykori Kurucé- és Rákóczi-bánya egy részén).
• A fenyveserdő (vörösfenyves) 0,7 hektáron természetvédelmi terület.

Híres emberek

• Itt született Borbereki-Kovács Zoltán szobrászművész.
• Itt született Telegdy Károly bányamérnök, a parajdi sóbánya főmérnöke, majd igazgatója. Ő kezdte meg a parajdi bánya gyógyászati célú alkalmazását.

Jegyzetek

Források

• Mihályi János: Máramarosi diplomák a XIV. és XV. századból, Máramarossziget, 1900.Online hozzáférés Archiválva 2013. október 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Szilágyi István (szerk.): Máramaros vármegye egyetemes leirása. Budapesten, 1876
• Janitsek Jenő: Máramarosi helynevek: Aknasugatag, Rónaszék, Hosszúmező. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 1984, 1. sz.
• Réthy Károly: A rónaszéki sóbányászat. Bányászattörténeti Közlemények 2010, 1. sz.
• P. Szathmáry Károly: A Tisza bölcsője, 2. Vasárnapi Ujság 1864. április 17.
• Istoria comunei Rona de Sus ('Felsőróna község története')^{[halott link]}
• Balogh Béla – Székely József: Rónaszék műemlékeiről. Bányavidéki Új Szó 2006. december 15–21.

Külső hivatkozások

• Képek Rónaszékről, 2005–2010
• Fotóriport (németül)