Bucsonfalva

Ez a szócikk a románul Buteasának hívott településről szól. Hasonló címmel lásd még: Buteasa (egyértelműsítő lap).

Bucsonfalva (Buteasa)
A bucsonfalvi fatemplom
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Máramaros
Rang	falu
Községközpont	Nagysomkút város
Irányítószám	437337
SIRUTA-kód	109201
Népesség
Népesség	374 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	-
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 26′ 54″, k. h. 23° 32′ 60″47.448303, 23.54987847.448303°N 23.549878°EKoordináták: é. sz. 47° 26′ 54″, k. h. 23° 32′ 60″47.448303, 23.54987847.448303°N 23.549878°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Bucsonfalva, 1901-ig Butyásza (románul: Buteasa) falu Romániában, Máramaros megyében.

Fekvése

Nagybányától 36 kilométerre délre, alacsony hegyek közt, a Lápos Corni nevű mellékpatakja mellett fekvő halmazfalu.

Története

1424-ben Buchonfalua, 1639-ben Butacza, 1733-ban Butyásza néven említették. A kővári uradalomhoz, később Kővár vidékéhez, 1876-tól Szatmár vármegyéhez tartozó román falu volt. Eredetileg a későbbi Puszta dűlőben állt, és Kővár lerombolása után költözött új helyre.

Lakói 1566-ban éjjeli őrséget viseltek Kővárban, tisztán tartották a várat, vizet és fát hordtak a konyhára. Ennek fejében minden adótól mentesültek. 1697-ben már szénégetéssel szolgáltak a várnak.

Legnagyobb birtokosa a 18–19. században a Teleki család volt. Teleki Ádám 1744-ben létesített üveghutát a Lápos mellett. 1754–55-ben felújították, ekkor öt német nevű mester dolgozott benne. Ablaküvegezéshez használt üvegkarikákat, táblaüveget, poharakat, kancsókat és orvosságos üvegcséket állított elő. 1772-ben hét német és magyar nevű szakmunkása volt, a kisegítő munkákat pedig környékbeli jobbágyokkal végeztették. 1771-ben már bérlő működtette. 1792 előttig működött.

A butyászaiak többsége nemesnek minősült, a 18. században dézsmát és porciót nem fizettek, de nemességük eredetét már nem tudták megjelölni. 1803-ban 42 nemest írtak össze, közülük 23-an a külterületen, irtásokon épült házakban éltek.^[1] 1874-ben Kővárvidék viszonylag jobb módú települései közé tartozott. Lakói között tehetős gazdák és ügyes ácsok akadtak, sokan kosarakat és hordókat készítettek, amelyeket a nagysomkúti vásáron adtak el. Határa legnagyobb részét a legelők tették ki. Itt nevelték a vidék legszebb szarvasmarháit, azonkívül juhot, amelyek gyapját eladták. Többféle gyümölccsel is kereskedett. A 20. század elején jó minőségű márványt bányásztak közelében.

1900-ban 625 lakosából 624 volt román anyanyelvű; 618 görögkatolikus vallású.

2002-ben 418 ortodox vallású, román nemzetiségű lakosa volt.

Nevezetességek

• Rossz állapotban lévő ortodox (korábban görögkatolikus) fatemploma 1884-ben épült.
• Márványbánya.^[2]

Jegyzetek

Források

• De Gerando Attila: Kővárvidék. Földrajzi Közlemények 1875, 385, 387, 394, 400. és 409. o.
• Boroszky Samu szerk.: Szatmár vármegye. Bp., 1908
• Szentgyörgyi Mária: Kővár vidékének társadalma. Budapest, 1972, 38. o.
• Bunta Magda – Katona Imre: Az erdélyi üvegművesség a századfordulóig. Bukarest, 1983, 89–96. o.
• Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig. Eger, 2006, 256. o.

Képek