Kohóvölgy

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.

Kohóvölgy (Strâmbu-Băiuț)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Máramaros
Község	Erzsébetbánya
Rang	falu
Községközpont	Erzsébetbánya
Irányítószám	437027
Körzethívószám	+40 x62[1]
SIRUTA-kód	107181
Népesség
Népesség	539 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	270
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	562 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 35′ 54″, k. h. 23° 58′ 57″47.598395, 23.98257447.598395°N 23.982574°EKoordináták: é. sz. 47° 35′ 54″, k. h. 23° 58′ 57″47.598395, 23.98257447.598395°N 23.982574°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Kohóvölgy (románul: Strâmbu-Băiuț) falu Romániában, a Partiumban, Máramaros megyében.

Fekvése

A Lápos-hegységben, Magyarlápostól északkeletre, a Lápos folyó mellett, Erzsébetbánya, Nemesbudafalva és Oláhlápos közt fekvő település.

Története

Kohóvölgy, Horgospataka 1730 körül létesült, vasbányászat kapcsán, Láposbánya (Erzsébetbánya) mellett délre.

1835-ben Strimbulu, 1888-ban Horgospataka, (Sztrimbuly, Sztrimbu), 1913-ban Kohóvölgy néven írták.

A hagyomány a község keletkezését a 18. század harmincas éveire teszi. 1769-ben a kincstár kezelése alá került. Van ekkor vaskohója. A tőle 4 kilométer távolságban fekvő Oláhláposbányával egy időben keletkezhetett. 1775-ben mindkét helység Lápos-Debrekkel együtt fizette adóját.

1830-ban a nagybányai igazgatósághoz tartozó puszta, bányahelység.

1847-ben a vastermelést innen Rojahidjára (Podoruj) tették át, és ezután az oláh-láposbányai termékek egy részét is az itteni kohóban dolgozták fel.

Vaskohóját 1849 és 1850-ben az oláh-láposbányai kohászat előkészített középtermények feldolgozására s ólom leüzésére alakították át.

1849. április 18-án szentelték fel Kossuth-kohóját a független Magyarország szolgálatára és ugyanakkor adták át a közhasználatnak most is meglevő nagy gabonaraktárát.

1849-ben e kohóhoz gyűjtötték össze a vidék összes harangjait s öntöttek belőlük ágyukat a szabadságharc számára.

1878-ban, miután az oláh-láposbányai kohászatot beszüntették, azt is ide helyezték át.

A királyi bányakincstár épületei:

• emeletes nagy kohó, kapcsolatban vízerőre berendezett fúvóval, pörkölőházzal, kovácsműhellyel.
• agyagzúzó
• szénpajta,
• kémlőház
• asztalos műhely
• kohómérnöki s kezelői lak
• arany-, ezüst-, réz- és ólomtisztító

mellékterményei:

• földzék
• mázanyag

Tisztek száma 4, állandó munkásoké 49, kik 12 órás műszakra voltak beosztva 36–78 krajcár napszámmal.

Kohóvölgy magyar és román lakosai kohó- és erdőmunkások voltak.

1822-ben mind bányászok lakták. Ünnepi öltözetük bányász-ruha. Házaikat s gazdasági épületeiket rakófából építették zsendelyfedél alá. Lakóházaikat szent képekkel, színes tányérokkal díszítették.

1848-ban a haza védelmére itt 107 főből álló nemzetőrség alakult egy százados, 2 fő-, 2 alhadnagy, 7 őrmester és 12 tizedes vezetése alatt és volt 16 darab vadászfegyverük. Mihalás lefegyverezte őket 1848 őszén.

1848. október 20-ától 1849. március végéig a felső-bányai önkéntes és a szathmári I. és II. század, az ugocsai, szabolcsi, nyíregyházi vadászcsapat védte itt a szabadság ügyét.

Imaházuk a római és görögkatolikus hitközséggel volt közös. A királyi kincstár e célra a kohóhivatal kőből épült egyik nagyobb termét engedte át, melyet 1818-ban a boldogságos szűz Mária tiszteletére szenteltek fel. Egyik harangja is ez időből való.

A nagyobbik harang felirata két egymást keresztező bányász-jelvény után: Áldassék az urnak szent neve. Öntetett Rojahidán 1888.

A kisebbik felirata: A menybe felvétetett Boldogságos Szűz Mária tiszteletére újra öntetett és nagyíttatott a Strimbuly Buzgo Evangélikus református egyháza 1889-ben.

1910-ben 577 lakosából 366 magyar, 211 román volt. Ebből 351 római katolikus, 205 görögkatolikus, 8 református és 8 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Magyarláposi járásához tartozott.

A 2002-es népszámláláskor 705 lakosa közül 432 fő (61,3%) román, 270 (38,3%) magyar, 1 (0,1%) német, 1 (0,1%) cigány, 1 (0,1%) ukrán volt.

Jegyzetek

Források

• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája IV.: A vármegye községeinek részletes története (Hagymás–Lápos). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901. 39–47. o.  
• Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.