18-as számú Országos Kéktúra szakasz

18-as számú Országos Kéktúra szakasz
Romhányi kőhíd
Romhányi kőhíd
Információk
Turistajelzés
KarbantartóMagyar Természetjáró Szövetség
OrszágMagyarország
Végpontok
  • Nógrád
  • Becske
Kapcsolódó turistautak
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Része ennek:Országos Kéktúra
A turistaút hivatalos weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz 18-as számú Országos Kéktúra szakasz témájú médiaállományokat.

A 18-as számú Országos Kéktúra szakasz az Országos Kéktúra egyik szakasza a Cserhátban és a Börzsönyben, Nógrádtól Becskéig.[1]

Történelem

Az Országos Kéktúra 2013-as nyomvonal-felülvizsgálata keretében[2] még abban az évben jelentősen változott az OKT nyomvonala Szendehely térségében, az erdei kápolna és a Bik-kút között. Míg a nyomvonal korábban hosszabban az idők folyamán forgalmassá váló 2-es főúton vezetett be Katalinpusztára, ahol a bélyegzőhely volt, a változás óta Szendehely központjában, kijelölt gyalogátkelőn keresztezi a főutat (itt buszmegálló, étterem is található), majd leereszkedik a Lósi-patak völgyébe. A bélyegzőhely a Katalinpusztai kirándulóközpontba került, ahonnan a Gyadai tanösvény felső útján a Bik-kútnál csatlakozik vissza a régi nyomvonalba.[3] 2014-ben a Romhányi-hegy és Alsópetény közötti szakaszt helyezték át egy alig járható mélyútról.[4]

2017 októberében új kilátó létesült a túraútvonal közvetlen közelében, a Romhányi-hegy Kecske-kő nevű, 421 méteres csúcsán, Prónay-kilátó néven. A turisztikai létesítmény megéri a kis kitérőt, mert felső teraszáról teljes körpanorámát kínál a Börzsöny, a Selmeci-hegység, a Mátra és a Gödöllői-dombság felé.

Alszakaszok

[1] Szám Szakasz (pecsételőhely[5]) Táv
OKT-181 Nógrád pecsételőhely – Újtelep – Hosszú-bérc – Nagy-kő-hegy – Magas-hegy – Kő-hegy – Nagy-berek – Magyarkút pecsételőhely 8,1 km
OKT-913 Magyarkút, Irma-forrás – OKT bekötő útszakasz 0,2 km
OKT-182 Magyarkút – Keskeny-bükki-patak – Kápolna-oldal – Katalinpuszta pecsételőhely 6,0 km
OKT-183 Katalinpuszta – Nagy-Szál-erdő – Bik-kút – Vaditató-tó – Naszály csúcs, geodéziai torony – Kopasz-tető – Török-rét – Agárdi-út – Farkas-bérc – Ősagárd pecsételőhely 13,0 km
OKT-184 Ősagárd – Galamb-hegy – Lókos-patakFelsőpetény pecsételőhely 5,7 km
OKT-185 Felsőpetény – Róka-völgy – Alsópetény pecsételőhely – vadászház – Romhányi-hegy – Gesztenyés – Romhány pecsételőhely 11,9 km
OKT-186 Romhány – Felsőbodony – Kétbodony pecsételőhely 1,9 km
OKT-187 Kétbodony – Cser-hát – Büdös-tó-hegy – Galga-patak – Eresztvény – Becske pecsételőhely 8,5 km
Összesen: 55,3 km
A Naszály északról
Ősagárd a távolból
Az alsópetényi Prónay-kastély
Kétbodony

Érintett települések

A túraszakasz a következő települések közigazgatási területét érinti:[6]

Jegyzetek

  1. a b 18.sz. túra: Cserhát: Nógrád - Becske (magyar nyelven). Kéktúra.hu / Magyar Természetjáró Szövetség. [2015. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 26.)
  2. Útvonalváltozások és csatlakozó módosítások az Országos Kéktúrán (magyar nyelven). Turista magazin, 2013. december 19. (Hozzáférés: 2015. december 26.)
  3. Magyarkút és a Naszály között változott a kék nyomvonala (magyar nyelven). Turista magazin, 2013. december 17. (Hozzáférés: 2015. december 26.)
  4. Módosult az OKT nyomvonala Alsópetény és Romhány között (magyar nyelven). Kéktúra.hu / Magyar Természetjáró Szövetség, 2014. március 24. [2016. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 26.)
  5. Az Országos Kéktúra 18. sz. túrájának bélyegzői (magyar nyelven). Kéktúra.hu / Magyar Természetjáró Szövetség. [2016. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 26.)
  6. OpenStreetMap (Országos Kéktúra réteg) (magyar nyelven). OpenStreetMap. (Hozzáférés: 2015. december 26.)

További információk

  • Kéktúra.hu, a Magyar Természetjáró Szövetség hivatalos Országos Kéktúra honlapja (magyar)
  • Nógrád - Becske (OKT-18.), Természetjáró.hu, a Magyar Természetjáró Szövetség túraajánló oldala (magyar)
  • Horváth Béla: Élet a Kéken - OKT sorozat 7. rész – Nógrádtól Mátraverebélyig (magyar nyelven). Magyar Természetjáró Szövetség, 2016. november 20. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 19.)
  •  Másfélmillió lépés Magyarországon, 14/5. rész – Cserháti tájakon.
  •  Másfélmillió lépés Magyarországon, 14/6. rész – Barangolás a Börzsönyben.
  • Kéktúra, 13. rész: Sátorral a Cserhát legelhagyatottabb vadászházánál, Bakancslista Kéktúra 13. rész (magyar)
  • Kéktúra, 14. rész: Mintha a pokol kapuja nyílna itt, Bakancslista Kéktúra 14. rész (magyar)
Sablon:OKT szakaszok
  • m
  • v
  • sz
Az Országos Kéktúra szakaszai
1 · 2 · 3 · 4 · 5 · 6 · 7 · 8 · 9 · 10 · 11 · 12 · 13 · 14 · 15 · 16 · 17 · 18 · 19 · 20 · 21 · 22 · 23 · 24 · 25 · 26 · 27
Sablon:Az Országos Kéktúra 18. szakasza
  • m
  • v
  • sz
Az Országos Kéktúra Nógrád és Becske közötti (18.) szakasza
Nógrád  · Újtelep  · Hosszú-bérc  · Nagy-kő-hegy  · Magas-hegy  · Kő-hegy  · Nagy-berek  · Magyarkút  · Magyarkút, Irma-forrás  · OKT bekötő útszakasz  · Keskeny-bükki-patak  · Kápolna-oldal  · Katalinpuszta  · Nagy-Szál-erdő  · Bik-kút  · Vaditató-tó  · Naszály csúcs, geodéziai torony  · Kopasz-tető  · Török-rét  · Agárdi-út  · Farkas-bérc  · Ősagárd  · Galamb-hegy  · Lókos-patak  · Felsőpetény  · Róka-völgy  · Alsópetény  · vadászház  · Romhányi-hegy  · Gesztenyés  · Romhány  · Felsőbodony  · Kétbodony  · Cser-hát  · Büdös-tó-hegy  · Galga-patak  · Eresztvény  · Becske
Sablon:Börzsöny
  • m
  • v
  • sz
Börzsöny
Hegyek
Vizek
Aranyos-patak · Bánki-patak · Bernecei-patak · Börzsöny-patak · Csarna-patak · Cserge-patak · Derék-patak · Egyház-patak · Fekete-patak · Görbe-patak · Haraszti-árok · Homloki-kút · Hosszú-völgyi-patak · Kalakocs-patak · Kapáskúti-patak · Kemence-patak · Kuruc-patak · Letkési-patak · Lókos-patak · Lósi-patak · Malom-völgyi-patak · Morgó-patak · Nagy-Vasfazék-patak · Nagyoroszi-patak · Nyerges-patak · Oltár-kő-patak · Oszlopó-forrás · Rákos-patak · Sír-patak · Szén-patak · Török-patak · Vadkerti-patak · Varga-tói-patak
Egyéb