Hajagos Károly

Hajagos Károly
Hajagos Károly 1929 körül
Hajagos Károly 1929 körül
Született1884. október 1.[1][2]
Csantavér[1][2][3]
Elhunyt1955. november 17. (71 évesen)[4]
Budapest
Állampolgársága
SzüleiHajagos Antal
Gáspár Mária
Foglalkozása
Halál okagyomorrák

  • IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Hajagos Károly témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Hajagos Károly (Csantavér, 1884. október 1.[5] – Budapest, 1955. november 17.)[6] magyar színész, operaénekes (bariton).

Élete

Hajagos Antal és Gáspár Mária római katolikus szülők gyermeke. Középiskolai tanulmányait Szabadkán végezte Kosztolányi Dezsővel egy időben, akivel jó barátságba is került.[7] Ezt követően Kalocsán teológiát tanult, hogy később pap lehessen. Szenvedélyesen szerette a pályáját, egyike volt a legelhivatottabb teológusoknak és álmodni sem merte, hogy valaha színész is lehetne belőle. Egy ízben a főiskola kertjében sétált, és amikor megunta a tanulást rákezdett valami ismert nótára. Egy kollégája, aki tudtán kívül végighallgatta az énekét, a nóta végeztével lelkesülten szaladt oda hozzá: „Károly, hiszen neked csodaszép hangod van!” — Ettől kezdve Hajagos Károly gyakrabban énekelgetett, a kollégája pedig folytonosan biztatta, hogy hagyja ott a papi pályát és lépjen a színészi pályára. Így félbehagyta hivatását és elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját.

Először Pozsonyba szerződött, ahol a Koldusdiákban Jan Janitzky szerepét alakította. A következő állomása Pécs volt, ahonnan 1911 szeptemberében Márkus Dezső az újonnan megnyíló budapesti Népoperához szerződtette három évre. A Népoperában fényes sikerei voltak és maradhatott volna ott továbbra is, azonban megunta azt a rengeteg intrikát, amely ilyen nagy színháznál rendszerint megkeseríti a színészek életét. Vidéki szerződés után nézett és a számtalan ajánlat közül Erdélyi Miklósét fogadta el. Az első világháború alatt katonaként szolgált, majd folytatta színészi pályafutását a Népoperában, illetve annak átnevezését követően a Városi Színházban.

Színpadon és filmekben epizódszerepeket alakított.

Felesége Gugi Irén Margit (Kövegy, 1887. január 10. – Budapest, 1955. június 27.)[8] volt, akivel 1912-ben kötött házasságot Zentán.

Szerepei

Filmjei

  • A cornevillei harangok (1921)
  • Barátságos arcot kérek (1935) – statiszta az estélyen
  • Pesti mese (1937) – statiszta az étteremben
  • Segítség, örököltem! (1937) – statiszta a Balaton bárban
  • Édes a bosszú (1937) – statiszta a szálloda éttermében
  • Mámi (1937) – pincér a bálon
  • Háromszázezer pengő az utcán (1937) – úr az utcán
  • Fekete gyémántok (1938) – üzletember a tőzsdén
  • Azurexpress (1938) – utas a vonaton
  • Szegény gazdagok (1938) – lakáj a bárónál
  • Nincsenek véletlenek (1938) – vendég az esküvőn
  • A tökéletes férfi (1939) – banki igazgatósági tag
  • Halálos tavasz (1939) – statiszta a hangversenyen
  • Erzsébet királyné (1940) – Rakovszky Zsigmond
  • Dankó Pista (1940) – statiszta a kuratóriumban
  • Cserebere (1940) – portás a kisvendéglőben
  • Szeressük egymást (1940) – rendőr
  • Gyurkovics fiúk (1941) – Gyurkovics Géza későbbi inasa
  • A kegyelmes úr rokona (1941) – altiszt
  • Édes ellenfél (1941) – a klub pincére
  • András (1941) – béres
  • Háry János (1941) – libapásztor
  • Életre ítéltek (1941) – textilgyári munkás
  • Régi keringő (1941) – küldönc a levéllel
  • Az utolsó dal (1941) – Kovács, színházi alkalmazott
  • Behajtani tilos! (1941) – kórházi beteg
  • Kadétszerelem (1942) – rendőr
  • Fráter Lóránd (1942) – Lóránd barátja
  • Halálos csók (1942) – középkori várnép tagja
  • Bajtársak (1942) – bárpincér
  • Férfihűség (1942) – rádiózó vidéki
  • Gyávaság (1942) – főgépész
  • Fekete hajnal (1942) – kertész
  • A láp virága (1942) – kaszinójátékos
  • Szerető fia, Péter (1942) – Bakos István, munkás a birtokon
  • Sziámi macska (1943) – bár portása
  • Kalotaszegi madonna (1943) – statiszta a kiállításon
  • A Benedek-ház (1943) – Korpás Kálmán, a birtok vevője
  • Viharbrigád (1943) – csapos az Aranyhalban
  • Boldoggá teszlek! (1944) – textilgyár portása

Jegyzetek

  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum
  2. a b FamilySearch (angol nyelven)
  3. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  4. halotti anyakönyvi bizonyítvány
  5. Születési bejegyzése a csantavéri római katolikus keresztelési akv. 522/1884. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 28.)
  6. Halálesete bejegyezve a Bp. XIV. ker. állami halotti akv. 1000/1955. folyószáma alatt.
  7. Kunkin Zsuzsanna: Kései találkozás a kis Méreyvel. Hét Nap Online, 2010. március 31. (Hozzáférés: 2023. február 26.)
  8. Bp. XIV. ker. állami halotti akv. 567/1955. folyószám.

Források

  • Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929.
  • Hajagos Károly az Internet Movie Database oldalán
  • Életrajza a Hangosfilm oldalán
  • Hajagos Károly a Magyar Állami Operaház adatbázisában
  • Debreczeni teológusból színész. Miskolczi Estilap, 1914. április 17. / 87. szám, 3. old.
Sablon:Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának növendékei
Ács Rózsi  •  Acsay Rezső  •  Ágay Irén  •  Ákos Erzsi  •  Albert Erzsi  •  Apor Noémi  •  Árkosi Matild  •  Bakay Lajos  •  Balajthy Andor  •  Balassa Erzsébet  •  Balázs István  •  Bálint György  •  Ballai István  •  Balogh Böske  •  Balogh Rózsa  •  Bánházy Teréz  •  Bánhidy Ilona  •  Baracsi Ferenc  •  Báthory Elza  •  Béhr Matild  •  Beke Alice  •  ifj. Beregszászy Béla  •  Berlányi Jenő  •  Biczó Margit  •  Bihari József  •  Bihari László  •  Bilicsi Tivadar  •  Biller Irén  •  Bokor Mária  •  Boray Lajos  •  Bornemissza Éva  •  Bozóky István  •  Bölöni Kiss István  •  Budai Ilona  •  Csáky Paula  •  Cserna Brigitta  •  Csillag István  •  Csók István  •  Csonka Endre  •  Csorba István  •  D’Arrigo Kornél  •  Darvas Ernő  •  Deák Sándor  •  Deésy Mária  •  Demján Éva  •  Dénes Ervin  •  Dózsa István  •  Éliás Gyula  •  Eöry Erzsi (Elisa Garde)  •  Erdélyi Mihály  •  Erdész Irén  •  Erdődi Lili  •  Erdődy Kálmán  •  Fait Gizella  •  Falus István  •  Fátyol Hédi  •  Fehér Artúr  •  Fejes Teri  •  Fekete Pál  •  dr. Fellegi Tamás (Tom Felleghy)  •  Fenyő Emil  •  Fenyves Sándor  •  Fenyvesi Gábor  •  Fesztoráczy Kató  •  Fink Forgács Kálmán  •  Fodor Arthur  •  Füredi József  •  Füzess Anna  •  Gaál Annie  •  Gaál Béla  •  Gaál Franciska  •  Gabányi Erzsébet  •  Gálfy László  •  Gárdonyi Vilma  •  Gencsy Éva  •  Gervay Magda  •  Gonda László  •  Gozmány György  •  Görög Mara  •  Guba Emma  •  Gyöngyi Jolán (Baksay Judit)  •  Győrvári János  •  Hajagos Károly  •  Halassy Iván  •  Hamvay Lucy  •  Harmath Jenny  •  Harsányi Miklós  •  Havas Gertrúd  •  Hegyi Péter  •  Heinrich Antalné Becker Béby  •  Heltai Andor  •  Herczeg Tessza  •  Hetés György  •  Hódy Gitta  •  dr. Hosszú Zoltán  •  Huszár Pufi  •  Ignáth Gyula  •  Ihász Lajos  •  Ihász László  •  Iványos Miklós  •  Jákó Amália  •  Jávor Ervin  •  Jávor Pál  •  Juhász László  •  Juhász Rózsi  •  Jurik Júlia  •  Justh Gyula  •  Kabók Győző  •  Kalla István  •  Kalmár Pál  •  Kamilly Judit  •  Károlyi István  •  Károlyi Judit  •  Kaszás László  •  Kátay Endre  •  Katona Teréz  •  Kemény Erzsi  •  Kende Mária  •  Kényes Manci  •  Kerényi Gabi (Kiorán Hermin)  •  Keresztessy Mária  •  Kertész Gábor  •  Kéry Gyula  •  Kis József  •  Kiss Anikó  •  Kiss Bazsa  •  Komáromy Rózsi  •  Kondor Ernő  •  Kontz István  •  Kormos Ferenc  •  Kovács Dénes  •  Kovács Gizi (Jámbor Ferencné)  •  Kovács Kató  •  Kozák László  •  Kozma Andor  •  Kökény Ilona  •  Kőmíves Erzsi  •  Köpeczi-Boócz Lajos  •  Körmendy Kató  •  Körösztös István  •  Kőváry Gyula  •  Ladomerszky Margit  •  Lándory Mária  •  Láng Alfréd  •  Lantos Edith  •  Laudon József  •  Lázár Mária  •  Lelkes Ágnes  •  Lészay Kató  •  Losonczy Zoltán  •  Madaras Vilma  •  Major Ilonka  •  Makai M. Mihály  •  Márffy Vera  •  Márkus Ferenc  •  Márkus Lajos  •  Márkus Rózsa  •  Marsi Gizi  •  Marsovszky Lívia  •  Martinek Ilona  •  Marton Endre  •  B. Marton Erzsi  •  Máthé Erzsi  •  Máthé István  •  Mátrai József  •  Mattyasovszky Zojka  •  Mende Klára  •  Mensáros László  •  Mészáros Aranka  •  Mikó István  •  Morócz Gabriella  •  Morvay Drági  •  Nádor Zsigmond  •  Nagy Béla  •  Nagy Emmi  •  Nagy Mata  •  Németh Marika  •  Németh Romola  •  Németh Thyra  •  Oláh Ferenc  •  Oláh Zoltán  •  Orsolya Erzsi  •  Örkényi Éva  •  Paál Erzsi  •  Paál László  •  Pákozdy Ferenc  •  Pálfi Blanka  •  Pálos György  •  Palotai Mária  •  Pándy Lajos  •  Papp Ibolya  •  Papp István  •  Pártos Erzsi  •  Pártos Klári  •  Patkós Irma  •  Pécsy Dénes  •  Perényi Sári  •  Péter Gizi  •  Pethes Ferenc  •  Petrán (Csányi) Gyula  •  Petráss Sári  •  Radó Sándor  •  Radó Teri  •  Ragályi Elemér  •  Raskó Baba (Kiss Ilona)  •  Rasofszky Juci  •  Rédey-Radó Nelli  •  Regőczi Erzsébet  •  Regős Péter  •  Révész Ilonka  •  Révész Imre  •  Révész Jenő  •  Rezsnyi Aurélné (Mezey Kresszy)  •  Róbert Mária  •  Rolkó József  •  Ruttkay Mária  •  Sándor István  •  Sándor Iza  •  Sarlós Viola  •  Sárossy (Szüle) Mihály  •  Scsigulinszky Károly  •  Sebő Miklós  •  Selley Miksa  •  Serényi Éva  •  Siklósy Éva  •  Simándi József  •  Simay István  •  Simor Ottó  •  Sólyom Janka  •  Somody Kálmán  •  Somogyi Nusi  •  Somogyvári Rudolf  •  Sopronyi Lili  •  Stella Gyula  •  Sugár László  •  Sugár Sári  •  Szamosi Ilona  •  Széll József  •  Széplaky Endre  •  Szigethy Irén  •  Szigeti Jenő  •  Sziklay József  •  Szilágyi Marcsa  •  Szömörkényi Franciska  •  Szügyi Zoltán  •  Takács Margit  •  Teleki Ilona  •  Timár Ila  •  Titkos Ilona  •  Tolnay Andor  •  Török Erzsébet  •  Trillap Ilona  •  Beleznay Unger István  •  Uray Tivadar  •  Vadnai Andor  •  Várady Pál  •  Várnai Zseni  •  Vay Ilus  •  Veress Irén  •  Verzár Zoltán  •  Vidor Ferike  •  Vígh Manci  •  Zách János  •  Zólyomi Jenő  •  Zsoldos Andor
Nemzetközi katalógusok
  • Opera Operaportál
  • Filmművészet Filmművészetportál