1961-es cannes-i filmfesztivál

A 14. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1961. május 3. és 18. között került megrendezésre, Jean Giono francia író elnökletével. A versenyben 31 nagyjátékfilm és 27 rövidfilm vett részt, továbbá egy filmet vetítettek versenyen kívül (Exodus).

Az előző évekhez képest enyhén módosult a fesztivál irányvonala, ami miatt kissé háttérbe szorultak az új hullám filmjei. A legnagyobb sikert Luis Buñuel könyvelhette el, immár nem Mexikót, hanem Spanyolországot képviselve: filmje – a rendkívül kényes témát feszegető ViridianaArany Pálmát kapott, megosztva Henri Colpi francia-olasz koprodukcióban készített Ilyen hosszú távollétével. A „nagy öreg” alkotása azonban filmes bombának bizonyult: a Franciaországban legyártott és utolsó pillanatban készre vágott film elkerülte a francoista rezsim cenzúráját, aminek az lett a következménye, hogy a Vatikán istenkáromlónak nyilvánította a filmet,[1] a spanyol tájékoztatási miniszter lemondott, Franco menesztette a Buñuel alkotását spanyol színekben versenyeztető és a fődíjat átvevő filmfőigazgatót, a filmet pedig betiltották, és 1976-ig odahaza nem vetítették.[2]

A megszokott sztárok (Sophia Loren, Gina Lollobrigida) versenyébe újabb olasz színésznő kapcsolódott be: Claudia Cardinale (La Viaccia); a Croisette-en ő volt a legtöbbet fotózott sztár. A fesztivál meglepetéssztárja volt John Wayne, aki – mivel filmjét nem vetítették – váratlanul érkezett Cannes-ba turistaként.[3] Látható volt továbbá Yves Montand, Anthony Perkins és Ingrid Bergman (Szereti ön Brahmsot?), Alain Delon (Boldog élet), Ingrid Thulin (Domaren), valamint Jean-Paul Belmondo (Egy asszony meg a lánya, illetve La Viaccia).

A magyar filmgyártást Fábri Zoltán képviselte Dúvad című alkotásával, főszerepében Bessenyei Ferenccel, Medgyesi Máriával és Bitskey Tiborral. A fesztivál történetében első alkalommal részesült magyar film nem technikai jellegű elismerésben: Macskássy Gyula Párbaj című rajzfilmje, melyet Várnai Györggyel együtt készített, a zsűri különdíját kapta. Meg kell még említeni a magyar származású Pogány Gábor operatőr nevét is, aki az Egy asszony meg a lánya című olasz filmben fényképezte Lorent és Belmondót.

Ami a díjakat illeti:

  • Ez évben nyújtott át első alkalommal elismerést Cannes-ban a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége FIPRESCI-díjat a vállalkozó szellemű, kezdeményező filmkészítők részére.
  • A zsűri – amelynek tagja volt a magyar származású, Franciaországban élő és alkotó Marcel Vertès (Vértes Marcell) grafikus, illusztrátor, festőművész is – először ítélte oda egy film tartalma és annak feldolgozása során felmutatott emberi értékek elismeréseképpen a Gary Cooper-díjat.
  • Ugyancsak ez évben osztott ki először a Technikai Főbizottság (Commission Supérieure Technique – CST) technikai díj helyett csupán dicséretet a filmek képi megjelenítéséért és hangosításért felelős alkotói részére.

Zsűri

Elnök: Jean Giono, író Franciaország

Versenyprogram

Rövidfilmek

Nagyjátékfilmek versenye

  • A primeira Missa – rendező: Lima Barreto
  • A Raisin in the Sun (A napfény nem eladó)[4] – rendező: Daniel Petrie
  • Che gioia vivere (Boldog élet) – rendező: René Clément
  • Dan cetrnaesti – rendező: Zdravko Velimirovic
  • Darclée (Darclée) – rendező: Mihai Iacob
  • Der Letzte Zeuge (Az utolsó tanú) – rendező: Wolfgang Staudte
  • Domaren – rendező: Alf Sjöberg
  • Dúvad – rendező: Fábri Zoltán
  • El centroforward murió al amanecer – rendező: René Múgica
  • Giovedi: passeggiata – rendező: Vincenzo Gamna
  • Goodby Again (Szereti ön Brahmsot?) – rendező: Anatole Litvak
  • Het mes – rendező: Fons Rademakers
  • Hudozsnikt Zlatju Bojadzsiev – rendező: Ivan Popov
  • I Like Mike – rendező: Peter Frye
  • Il relittio – rendező: Mihálisz Kakojánisz
  • Kazari – rendező: Vaszilij Pronin
  • La ciociara (Egy asszony meg a lánya) – rendező: Vittorio De Sica
  • La mano en la trampa – rendező: Leopoldo Torre Nilsson
  • La Ragazza con la valigia (Lány börönddel) – rendező: Valerio Zurlini
  • La Viaccia (La Viaccia) – rendező: Mauro Bolognini
  • Le ciel et la boue – rendező: Pierre-Dominique Gaisseau
  • Line – rendező: Nils Reinhardt Christensen
  • Madalena – rendező: Dinos Dimopoulos
  • Matka Joanna od aniolów – rendező: Jerzy Kawalerowicz
  • Otohto – rendező: Icsikava Kon
  • Piesen o sivém holubovi – rendező: Stanislav Barabas
  • Plein sud – rendező: Gaston de Gerlache
  • Poveszty plamennih let – rendező: Julija Szolnceva
  • The Hoodlum Priest – rendező: Irvin Kershner
  • Une aussi longue absence (Ilyen hosszú távollét) – rendező: Henri Colpi
  • Viridiana (Viridiana) – rendező: Luis Buñuel

Nagyjátékfilmek versenyen kívül

Rövidfilmek versenye

  • Aicha – rendező: Francis Waein, Noureddine Mechri
  • Argentina paraiso de la pesca – rendező: Antonio Berciai
  • Blgarski anszambl za narodni i tanci – rendező: Lada Bojadzsieva
  • Children of the Sun – rendező: John Hubley, Faith Elliot
  • Creation of Woman – rendező: Charles F. Schwep
  • Cyrus le Grand – rendező: Feri Farzaneh
  • Fantazie pro levou ruku a lidske svedomi – rendező: Pavel Hobl
  • Folkwangschulen – rendező: Herbert Vesely
  • Foroyar – rendező: Jørgen Roos
  • Fuego en Castilla – rendező: José Val del Omar
  • Gorod bolsoj szudbi – rendező: Ilja Kopalin
  • House of Hashimoto – rendező: Connie Rasinski
  • Kangra et Kulu – rendező: N.S. Thapa
  • La petite cuillère – rendező: Carlos Vilardebó
  • Le Festival de Baalbeck 1960 – rendező: David McDonald
  • Medor, le chien qui rapporte bien – rendező: Leonid Gaidai
  • Na vez – rendező: Branko Kalacic
  • Nebbia – rendező: Raffaele Andreassi
  • Párbaj – rendező: Macskássy Gyula
  • Paul Valéry – rendező: Roger Leenhardt
  • Robert Frost – rendező: Sidney J. Stiber
  • Souvenirs from Sweden – rendező: Henning Carlsen
  • Taketori monogatari – rendező: Kazuhiko Watanabe
  • Tête blanche – rendező: Guy L. Coté
  • The Art of Lee Hsianf-Fen – rendező: Henry T.C. Wang
  • The Black Cat – rendező: Robert Braverman
  • W kregu ciszy – rendező: Jerzy Ziarnik

Díjak

Nagyjátékfilmek

  • Arany Pálma (megosztva):
  • A zsűri különdíja: Matka Joanna od aniolów (Mater Johanna) – rendező: Jerzy Kawalerowicz
  • Legjobb rendezés díja: Poveszty plamennih let – rendező: Julija Szolnceva
  • Legjobb női alakítás díja: Sophia LorenLa ciociara (Egy asszony meg a lánya)
  • Legjobb férfi alakítás díja: Anthony PerkinsGoodbye Again (Szereti ön Brahmsot?)
  • Gary Cooper-díj: A Raisin in the Sun (A napfény nem eladó) – rendező: Daniel Petrie
  • FIPRESCI-díj: La mano en la trampa – rendező: Leopoldo Torre Nilsson
  • A Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (CST) külön dicsérete:[5]
    • Otohto – rendező: Icsikava Kon
    • Poveszty plamennih let – rendező: Julija Szolnceva
  • OCIC-díj: The Hoodlum Priest – rendező: Irvin Kershner

Rövidfilmek

  • Arany Pálma (rövidfilm): La petite cuillère – rendező: Carlos Vilardebó
  • Különdíj (rövidfilm): Párbaj – rendező: Macskássy Gyula
  • A Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (CST) külön dicsérete:[5]
    • Fuego en Castilla – rendező: José Val del Omar
    • Folkwangschulen – rendező: Herbert Vesely

Lásd még

Jegyzetek

  1. Mazacuratti, Iris. Cannes, la sélection décodée. Ciné Live N° 101, 37. o. (2006. május)  (franciául)
  2. Claude Murcia: L’Ange exterminateur (pdf). Lycéens au cinéma. Bibliothèque du films és Centre national de la cinématographie, 2001. (Hozzáférés: 2008. augusztus 17.) (franciául)
  3. V. C. Thomas: 1961 – Deux palmes au soleil. Festival de Cannes. Ecran Noir. (Hozzáférés: 2008. augusztus 17.) (franciául)
  4. a b c Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix Archiválva 2008. augusztus 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel.
  5. a b A Cannes-i Fesztivál hivatalos honlapja szerint. Ugyanakkor az elismerésről a Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (CST) listája nem tesz említést.

További információk

  • A Cannes-i Fesztivál hivatalos honlapja (angolul), (franciául)
  • Cannes Film Festival Archiválva 2010. április 11-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul) (IMDb)
Sablon:Cannes
  • m
  • v
  • sz
Hivatalos válogatás díjai
Független zsűrik díjai
Párhuzamos rendezvények díjai
  • Arany Hintó
  • Label Europa Cinemas
  • Art Mozi Díj
  • Kritikusok Hetének Nagydíja
  • SACD-díj
Éves rendezvények
  • Filmművészet Filmművészetportál
  • Franciaország Franciaország-portál