Zsigray Julianna

Zsigray Julianna
Élete
Született1903. február 15.
Törökszentmiklós
Elhunyt1987. február 21. (84 évesen)
Kiskunhalas
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)regény, vers

Zsigray Julianna (született: Serák Julianna Róza, álnevei: Aradi Eszter; Ebeczky György) (Törökszentmiklós, 1903. február 15.[1] – Kiskunhalas, 1987. február 21.) író, költő.

Élete és munkássága

1903. február 15-én reggel fél öt órakor született Törökszentmiklóson Serák Károly uradalmi tiszttartó és Zsigrai Mária (1866–1943) római katolikus szülők gyermekeként.[2] Iskoláit Budapesten végezte. Első írásai a Nyugat (folyóirat)-ban jelentek meg. 1929-ben az Új Idők novellapályázatának győztese volt, 1930-tól 1944. március 19-éig a Singer és Wolfner Könyvkiadó lektoraként dolgozott. 1939 és 1940 között Az Én Újságom szerkesztője volt. Németellenes magatartása miatt 1944-ben üldözték. Az 1960-as években költözött Kiskunhalasra. Több könyvét megfilmesítették. Forgatókönyveket is írt: Fiú vagy lány? (1944), Tilos a szerelem (1943), Halálos csók (1942), Tóparti látomás (1940). Történelmi, életrajzi regényei szórakoztatóan kínálnak ismereteket, és irodalmi értéket is képviselnek.

Művei

  • Szüts Mara házassága (regény, 1931)
  • Férficél (regény, 1932)
  • Aranyharang. Karácsony; Singer és Wolfner, Bp., 1933
  • Zsuzsa és a komondor (regény, 1933)
  • Kristálymuzsika (elbeszélések, 1934)
  • Utolsó farsang (regény, 1934)
  • Magyar nyár, magyar tél. Két regény; Singer és Wolfner, Bp., 1935
  • Marci (regény, 1936)
  • Csillagos ég (regény, 1937)
  • 1 férfi - 2 nő (regény, 1937)
  • A római százados (regény, 1938)
  • Erzsébet magyar királyné (regény, 1938)
  • 7 jegenye (regény, 1939)
  • Holtomiglan, holtodiglan (regény, 1940)
  • Féltékenység (regény, 1941)
  • Pacsirta énekel (regény, 1941) (Ebeczky György álnéven)
  • Ég az Alföld (regény, 1942)
  • Lázadó szív (regény, 1943)
  • Két világ (regény, 1944)
  • Visszhang (regény, 1945)
  • Májusi eső (regény, 1947)
  • Hűség (regény, 1948)
  • A Sugár úti palota. Erkel Ferenc életregénye (1957)
  • Tragikus keringő. Lehár Ferenc életregénye (1959)
  • Tékozló élet. Reményi Ede életregénye (1963)
  • Csendességi fogadalom (regény, 1971)
  • Merénylet Napóleon ellen (1978)
  • Távoli fény (ifjúsági regény, 1982)
  • Tőr és paróka (regény, 1986)
  • Opálfény. Kisregény; Kultursped, Bp., 1989
  • Diana; Móra, Bp., 1990
  • Attila kincse; sajtó alá rend. Majtényi Zoltán; Móra, Bp., 1992

Jegyzetek

  1. Születése bejegyezve a törökszentmiklósi polgári születési akv. 152/1903. folyószáma alatt.
  2. Országos Széchényi Könyvtár - gyástjelentések - Serák Károlyné Zsigray Mária

Források

  • http://archiv.vfmk.hu/konyvtar/digitalizalas/1_sz_melleklet_1_0.pdf
  • Kortárs Magyar Írók
  • Magyar életrajzi lexikon
  • 100 vagy 105 éve született Zsigray Julianna. [2008. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 6.)
  • Szerzői adatlapja a Molyon

További információk

  • Síremléke Kiskunhalason
  • Zsigray Julianna sírja
  • Zsigray Julianna emlékműsor (New York-i Magyar Színház, 2005. február 13.)
  • Csőke Tibor: Kiállításvezető a törökszentmiklósi Zsigray Julianna életműkiállításhoz; Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ, Törökszentmiklós, 2013
Nemzetközi katalógusok
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap