Vanyino

Vanyino (Ванино)
Vanyino címere
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Habarovszki határterület
Irányítószám	682860
Körzethívószám	42137
Testvérvárosok	Lista Joszu Isikari
Népesség
Teljes népesség	11 957 fő (1959) 15 401 fő (1970) 19 178 fő (1979) 21 510 fő (1989) 21 600 fő (1992)[1] 20 000 fő (2000)[2] 19 180 fő (2002) 18 210 fő (2009) 17 001 fő (2010) 16 956 fő (2011) 16 692 fő (2012) 16 496 fő (2013) 16 076 fő (2014) 15 756 fő (2015) 15 559 fő (2016) 15 485 fő (2017) 15 342 fő (2018) 15 314 fő (2019)[3] 15 167 fő (2020)[4] 17 326 fő (2021) 17 142 fő (2023)[5]
Földrajzi adatok
Időzóna	UTC+10
Elhelyezkedése
Vanyino Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 49° 05′, k. h. 140° 16′49.083333333333, 140.2666666666749.083333°N 140.266667°EKoordináták: é. sz. 49° 05′, k. h. 140° 16′49.083333333333, 140.2666666666749.083333°N 140.266667°E
Vanyino Pozíció a Habarovszki határterület térképén
Vanyino weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Vanyino témájú médiaállományokat.

Vanyino (oroszul: Ванино) városi jellegű település Oroszország távol-keleti részén, a Habarovszki határterületen, a Vanyinói járás székhelye. Tengeri kereskedelmi kikötő és kompátkelő Szahalin szigetre.

Népessége: 17 001 fő (a 2010. évi népszámláláskor).^[6]

Elhelyezkedése

Habarovszktól vasúton 855 km-re, közúton 535 km-re, a Japán-tenger Tatár-szorosából nyíló Vanyinói-öböl északnyugati partján helyezkedik el. Vasútállomás a Bajkál–Amur-vasútvonal végén, Komszomolszk-na-Amuretól 480 km-re. Csupán néhány kilométerre északra fekszik Szovjetszkaja Gavanytól, melynek sokáig egyik városrésze volt.

Vanyino dombos terepre épült és három nagyobb részből: a központi kerületből, a második kerületből és egy ún. finn faluból áll, utóbbi talán a kertes házak negyede. Sokáig az 5 km-re északabbra fekvő Toki is Vanyinóhoz tartozott, de 1985 óta már önálló település a tengerparton.

Története

Orosz hajósok először 1853 májusában fedezték fel az öblöt, melyet később a partvidéket 1876-ban feltérképező expedíció topográfus tisztjéről, I. K. Vanyinról neveztek el. A falu története 1907-ben kezdődött, amikor egy Tyiskin nevű vállalkozó fafeldolgozó telepet alapított. A település neve előbb Tyiskino volt, csak később vette fel az öböl nevét.

1939-ben a szovjet kormány határozatot hozott a Komszomolszk-na-Amureból a tengerpartra vezető vasút és ott a kikötő sürgős megépítéséről. A megkezdett munkát azonban 1941 áprilisában leállították, majd a háborús helyzet alakulása miatt 1943-ban újra sűrgösen elkezdték. A tajgán át vezető közel 500 km hosszú vasútvonalat egyidejűleg két végéről építették, Vanyinóban is több ezer Gulag-fogoly dolgozott. 1944 tavaszára elkészült a kikötő első mólója, 1945 júliusában befutott Vanyinóba az első katonai szerelvény. Később megépült a vasútállomás is.

A kikötő jelentősége 1946 nyarától hirtelen megnőtt, miután a déli Nahodka kikötői létesítményeit egy robbanóanyaggal megrakott hajó felrobbanása elpusztította. A kormány 1947 elején Vanyinót a szovjet Távol-Kelet legfontosabb polgári kikötőjévé nyilvánította és ugyanakkor a Belügyi Népbiztosság kezelésébe adta. 1951-ben Vanyinóban a Gulag táborrendszer egyik nagy tranzitállomását hozták létre (1954-ig állt fenn): a vonaton érkezett transzportokat innen szállították tovább a tengeren Magadanba, a Belügyi Népbiztossághoz tartozó nagyvállalat, a „Dalsztroj” elosztóközpontjába, majd onnan a Kolima-vidék bányáiba, építkezéseire. A tengeren a hajózás télen szünetelt, ilyenkor Vanyinóban és környékén a Gulag foglyainak tízezres tömegei torlódtak össze.

A település csaknem húsz évig Szovjetszkaja Gavany egyik városrésze volt. Közigazgatásilag 1958-ban kivált a városból, majd 1973-ban a Szovjetszkaja Gavany-i járásból is és az akkor létrehozott Vanyinói járás székhelye lett. Ugyanabban az évben nyitották meg hivatalosan az 1969-től épített szahalini tengeri kompátkelőt is.

Gazdaság és közlekedés

Vanyino az évek során a partszakasz olyan forgalmi csomópontjává alakult, ahol a vasúti áruszállítás a tengerhajózással találkozik. A kereskedelmi kikötő jó lehetőséget nyújt a Bajkál–Amur-vasútvonalon érkező áruk tengeren történő továbbítására. Az öbölből induló hajók az Ohotszki-tenger vidékeire, valamint exportra a Csendes-óceán ázsiai térségének országaiba szállítanak árukat.

A hivatalosan 1943-ban alapított kikötő a 21. században már részvénytársasági formában működik. Egész évben nyitva tart, télen a hajózást jégtörők biztosítják. 16 dokkja (korábbi adat szerint 22 dokkja és mólója), specializált ömlesztett áru- és konténerterminálja, valamint kompkikötője van.^[7] A 2010-es években a közeli Mucske-öbölben (Toki településen) új nagy szénterminál épült, a kikötői létesítményeket és infrastruktúrát korszerűsíteni kezdték.

A vasúti- és teherkomp kikötő alapvető feladatot lát el a Szahalini terület ellátásában, gazdasági kapcsolatainak fenntartásában. Vanyino és a dél-szahalini Holmszkban épült kompkikötő között egész évben naponta három vagy négy óriáskomp létesít állandó kapcsolatot. A 253 km hosszú utat a kompok 15-18 óra teszik meg, a rakománytól és az időjárástól függően.^[8][9]

A szárazföld belsejével a közúti kapcsolatot az A376-os főút biztosítja. Az Amur völgyében haladó főútról Lidogánál ágazik le a Vanyinóba vezető 320 km-es útszakasz. A részben még épülő vagy felújítás alatt álló út 2019 elején kapott magasabb, szövetségi jelentőségű autóút besorolást.

Vanyinónak nincs külön repülőtere. Kb. 15 km-re északra, Mongohto mellett van az Orosz Légierő egyik nagy bázisa. A legközelebbi polgári repülőtér (kb. 30 km) Szovjetszkaja Gavanyban van (Maj-Gatka) és felújításra szorul.

Jegyzetek

Források

• Bolsaja szovjetszkaja enciklopegyija, 3. kiadás (orosz nyelven) (1970–1977) 
• Общие сведения (orosz nyelven). A Vanyinói járás honlapja. (Hozzáférés: 2019. november 26.)
• История (orosz nyelven). A Vanyinói járás honlapja. (Hozzáférés: 2019. november 26.)
• Ванино порт (Nsmyslov.narod.ru, hozzáférés: 2019-11-27)