Uray Péter

Uray Péter
SzületettUray Péter György
1956. október 21. (67 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • rendező
  • koreográfus
  • drámatanár
  • egyetemi oktató
Iskolái

  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Uray Péter (Budapest, 1956. október 21.[1] –) magyar rendező, koreográfus, drámapedagógus, pantomimművész, egyetemi tanár.

Életpályája

1956-ban született Budapesten. 1982-ben történelem-ének-zene szakos diplomát szerzett az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. Az 1980-as években karnagyként, mozgásművészként, rendezőként tevékenykedett. Részt vett színházi, és filmes munkákban. 1982-ben megalakította első hivatásos társulatát a Bolero-t, ami 1988-ig működött. 1990-ben hozta létre a Panboro nevű társulatát. Ebben az időszakban többször dolgozott, tanított külföldön is (Franciaország, Finnország).[2] 1998-ban a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskolát és Művészeti Szakközépiskola egyik alapítója.[3] 2005-ben alapítója, művészeti vezetője a sepsiszentgyörgyi M Studio nevű társulatnak.[4]

2001–2003 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógus képzését végezte el.[5] 2003-tól a Kaposvári Egyetem színművész szakának oktatója, osztályvezető tanára.[6][7][8] 2020-tól a Károli Gáspár Református Egyetem okleveles színháztudomány szakán tanul.[6]

Díjai, elismerései

  • Tompa Miklós-díj (2012)[9]

Jegyzetek

  1. Jegy.hu - Uray Péter (magyar nyelven). Jegy.hu. (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  2. Uray Péter. www.c3.hu. (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  3. KIMI – Kaposi József honlapja (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  4. M Studio Mozgásszínház (magyar nyelven). Visit Covasna. (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  5. https://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Uray Péter (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  6. a b Uray Péter. (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  7. Adrienn, Csapucha: Győrben is bemutatták vizsgájukat a kaposvári színi hallgatók (magyar nyelven). Győr Plusz, 2022. november 26. (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  8. Színházi Tanszék | Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campus. archive.kaposvar.uni-mate.hu. (Hozzáférés: 2022. december 7.)
  9. Művelődés. www.muvelodes.ro. (Hozzáférés: 2022. december 7.)

További információk

Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2003-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2003-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Czukor Balázs · Dömötör András · Fenyő Iván · Gál Kristóf · Járó Zsuzsa · Jordán Adél · Kovács Patrícia · Máthé Zsolt · Mészáros Béla · Mészáros Máté · Péter Kata · Szandtner Anna · Száraz Dénes · Vajda Milán
Osztályvezető tanár: Máté Gábor, Horvai István
Színházi rendezők
Balázs Zoltán · Béres Attila · Bodó Viktor · Csáki Csilla · Lajos Sándor · M. Kecskés András · Paál Gergely · Szakács Emese · Papp Csaba
Osztályvezető tanár: Babarczy László
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Berényi Éva · Dr. Lukácsné Eisner Éva · Duvalovszky Éva · Fodor Mihály · Golden Dániel · Gyevi-Bíró Gábor · Hancock Márta · Hegedűs Ervin · Kaposi József · Keresztúri József · Kiss Judit Ágnes · Kovács Áron Ádám · Mészáros Zsolt Imre · Novák János · Pap Gábor · Perényi Balázs · Tarjánné Takács Katalin · Uray Péter · Vidovszky György
Osztályvezető tanár: Gabnai Katalin
Koreográfusok
Fejes Ádám · Gyenes Ildikó · Jaross Viktória · Kriszt László · Pataky Klári · Szabó Csongor
Osztályvezető tanár: Dózsa Imre, Fodor Antal
Film- és televíziórendezők
Dékány Barbara · Kenyeres Bálint · Mundruczó Kornél · Tóth Barnabás · Vécsei Gábor Márton · Zakál Edit
Osztályvezető tanár: Szász János, Zsombolyai János
Film- és televízió operatőrök
Rédey György · Révész Balázs · Szily Sarolta · Szlovák Judit Barbara · Szőke András · Szőnyi István · Szügyi Balázs Zoltán
Osztályvezető tanár: Kende János
Színháztudomány
Cseicsner Otília Márta · Darida Veronika · Falussy Lilla · Gáspár Ildikó · Góczán Judit Beatrix · Orbán Eszter · Palóc Eszter · Szurma Ágnes · Tollár Mónika · Török Tamara · Török Tamás András · Vámos Anna Vera
Osztályvezető tanár: Dr. Kerényi Ferenc
Film- és televízió producerek
Balika Gergő István · Kende Zsófia · Petrányi Viktória · Tóth Barnabás · Varga Virág
Osztályvezető tanár: Schulze Éva, Zsombolyai János
Film- és televízió vágók
Fodor Liliana · Kiss Wanda · Politzer Péter
Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Sablon:A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán 2018-ban végzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán 2018-ban végzett hallgatói
Színészek
Benedek Dániel •  Dér Mária •  Dunai Csenge •  Helvaci Ersan David •  Herczegh Péter •  Horváth Julianna •  Koltai-Nagy Balázs •  Kónya Merlin Renáta •  Mészáros Martin •  Nagy Márk •  Szabó Nikolett •  Szép Domán •  Ticz András •  Varga Bori
Osztályfőnök: Uray Péter
Évfolyamok · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2019 ·
Sablon:A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézet színművész szakán 2023-ban végzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézet színművész szakán 2023-ban végzett hallgatói
Színészek
Csabai Csongor · Csapó Judit · Farkas Laura Natália · Foltányi Edina · Hajdú-Sobor Csaba · Katona Levente · Kövesi Csenge · Madácsi István · Martos Hanga · Potonyecz Fanni · Sándor Soma · Szentgyörgyi Dániel · Urszinyi Ádám · Virágh Panna
Osztályfőnökː Kéri Kitty, Uray Péter
Évfolyamok · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020 · 2021 · 2022 · 2023 · 2024 · 2025
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap