Szabó Illés

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.
Szabó Illés
Született1948 (76 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaKóródi Mária
Foglalkozásaújságíró
IskoláiMagyar Testnevelési Főiskola (–1972)
Sablon • Wikidata • Segítség

Szabó Illés (Budapest, 1948 –) magyar író, újságíró.

Családja

1976-ban kötött házasságot Kóródi Mária jogásszal. Leányuk Réka (1978-ban született).[1]

Életpályája

A Ferencvárosban nőtt fel, majd a Belvárosban járt gimnáziumba. Érettségi után három évig nem vették fel egyetemre, ezalatt volt piaci rakodómunkás, kérdezőbiztos a Magyar Rádióban, ejtőernyős kommandós Szolnokon, majd[forrás?] felvették a Testnevelési Egyetemre,[2] ahol 1972-ben diplomázott.

Volt labdarúgóedző a Vasas] ifjúsági csapatainál, majd az MLSZ utánpótlás bizottságának titkára és a Vidék ifjúsági válogatottjának edzője lett. 1975-ben testnevelő tanárként helyezkedett el a Pasaréti úti általános iskolában, ezalatt jelentek meg első novellái az Élet és Irodalomban és az [[[Új Tükör]]ben. 1978-ban a Népsport munkatársa lett; a labdarúgó rovatban dolgozott nyolc éven keresztül. 1986-tól a Képes 7, majd a Mai Nap főmunkatársa lett. Főleg riportokat írt itthonról és külföldről, többek között Szardíniáról, Mauritiusról, Vietnámról, Thaiföldről, Dél-Afrikáról, Algériáról, Kubáról, Mexikóról, Vlagyivosztokról, amikor még zárt város volt, Albániáról, amikor még zárt ország volt. Tudósított az öbölháborúról, a délszláv és a román forradalomról, munkásságát több kitüntetéssel ismerték el. Később a Kurírban rovatvezető, majd az Európában főmunkatárs lett. 1993-ban abbahagyta az újságírást, tévésorozatok írásával tartotta fent magát, melyek mellett regényeket, játékfilmeket és színdarabokat ír. Rendezője volt egy színdarabnak (Joe evangéliuma) és egy nagyjátékfilmnek[forrás?] (Telitalálat) is.

Társadalmi szerepvállalása

A Magyar Filmakadémia tagja. [3]

Művei

Újságcikkek

Irodalmi és tényfeltáró riportok Magyarországról és a világ öt kontinenséről.

Novellák

  • (Új Tükör, Élet és Irodalom, egyéb irodalmi folyóiratok)

Regények

  • * Ordaskölykök (Holnap)
  • * A tizedik hónap (Harang)
  • * Csillagkő (Auktor)
  • * Mária gyűrűje (Ulpius-ház)
  • * Telitalálat (Ulpius-ház)
  • * A tarot regénye (Ulpius-ház)
  • * Égből kapott (Kossuth)
  • * Jelentések könyve (Pallas)
  • * A csövesek nem horkolnak (Kossuth)
  • * Szénszünet (Noran Libro)
  • Archiválva 2021. szeptember 17-i dátummal a Wayback Machine-ben (Urbis Könyvkiadó Kft.)
  • * Túlvilági krónikák (Kossuth Kiadó)

Színdarabok

  • Telihold (Budapesti Kamaraszínház)
  • * Joe evangéliuma (Budapesti Kamaraszínház)
  • * Kizökkent idők (Életünk 2013 - folyóírat)

Forgatókönyvek

  • Öregberény (tévésorozat)
  • Kisváros (tévésorozat)
  • Az öt zsaru (tévésorozat)
  • Istálló (tévéfilm)
  • Tranzitidő (tévéfilm)
  • Telitalálat (nagyjátékfilm)
  • Team building (nagyjátékfilm, dramaturg)

Rendezések

  • * Joe evangéliuma (színdarab)
  • * Telitalálat (nagyjátékfilm)

Díjai, elismerései

  • Az Újságíró Szövetség nívódíja
  • Istálló - (a Plovdivi Nemzetközi Tévéfilmfesztivál legjobb forgatókönyve)
  • Telitalálat - (a Portói Nemzetközi Filmfesztivál különdíja, Tokiói a kategóriás Nemzetközi Filmfesztivál – 350 film közül a legjobb 16-ba válogatás)
  • Add a bankot – színdarab (Komédium Színház pályázatának megosztott első díja)
  • Tranzitidő – film (Magyar Filmszemlén a legjobb forgatókönyvíró címre jelölés)

Jegyzetek

  1. https://www.parlament.hu/kepviselo/elet/k345.htm
  2. Mixonline, 2008.09.30.
  3. https://magyarfilmakademia.hu/hu/tagok

Források

  • Mixonline, 2008.09.30.: Bencsik Gyula: Szabó Illés szekerén. Mixonline, 2008. szeptember 30. [2018. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 26.)
Nemzetközi katalógusok