Sans attendre Tour

Céline Dion
Sans attendre Tour
Palais Omnisports de Paris-Bercy, 2013. november 25.
Palais Omnisports de Paris-Bercy, 2013. november 25.
Információk
Népszerűsített albumSans attendre
Kezdés2013. november 21.
Befejezés2013. december 5.
HelyszínekBelgium
Franciaország
Koncertek9
A turné egyes szakaszai
  1. Antwerpen (2 koncert)
  2. Párizs (7 koncert)
Céline Dion-koncertkronológia
Taking Chances Tour
(2008-2009)
Sans attendre Tour
(2013)

A Sans attendre Tour Céline Dion tizenegyedik koncertturnéja, amelyet a 2012 novemberében megjelent Sans attendre című album népszerűsítésére rendeztek. A kilenc koncertből álló turné az eddigi legrövidebb az énekesnő karrierje során.

Háttér

2013 tavaszán jelentették be, hogy az énekesnő ismét európai turnéra indul, két antwerpeni és öt párizsi koncerttel.[1] 2013. június 19-én bejelentették, hogy tervezett hét koncert után lesz egy hatodik is Párizsban december 4-én, majd augusztus 27-én egy újabb koncertidőpontot is bejelentettek december 5-re.[2] Gilbert Coullier producer szerint ezt az európai "mini-turnét" a 2012 novemberében és 2013 novemberében megjelent francia (Sans attendre) és angol nyelvű albumok (Loved Me Back to Life) népszerűsítésére tervezték, azonban az angol album csúszása miatt az angol nyelvű dalok javarészt kimaradtak a műsorból.[3] A koncertek végül is 80%-ban francia, 20%-ban angol nyelvű dalokból álltak, a két új album dalai mellett néhánnyal az énekesnő korai albumairól is (Au cœur du stade, S'il suffisait d'aimer, Incognito).[4]

Műsor

Az első három koncert repertoárja:

  1. Je ne vous oublie pas (acapella)
  2. Dans un autre monde
  3. Parler à mon père
  4. It's All Coming Back to Me Now/The Power of Love (egyveleg)
  5. On ne change pas
  6. Destin
  7. Immensité
  8. Qui peut vivre sans amour?
  9. Je crois toi
  10. La mer et l'enfant
  11. Celle qui m'a tout appris
  12. Where Does My Heart Beat Now
  13. Terre
  14. Tout l'or des hommes
  15. Regarde-moi[m 1]
  16. Je sais pas
  17. Loved Me Back to Life
  18. Water and a Flame
  19. At Seventeen[m 2]
  20. Un garçon pas comme les autres (Ziggy)[m 3]
  21. S'il suffisait d'aimer
  22. All by Myself
  23. J'irai où tu iras (duett: Marc Langis)
  24. Love Can Move Mountains/River Deep – Mountain High
  25. My Heart Will Go On
  26. Pour que tu m'aimes encore
  27. Le miracle[m 4]
  28. Je ne vous oublie pas (acapella)[m 5]

Koncertek

Időpont Város Ország Helyszín
Európa[5]
2013. november 21. Antwerpen Belgium Sportpaleis
2013. november 22.
2013. november 25. Párizs Franciaország Palais Omnisports de Paris-Bercy
2013. november 26.
2013. november 29.
2013. november 30.
2013. december 1.
2013. december 4.
2013. december 5.

Megjegyzések

  1. A 25-i párizsi koncerten került a repertoárba
  2. Csak november 21-én hangzott el az antwerpeni koncerten
  3. A 25-i párizsi koncerten került a repertoárba
  4. Csak november 21-én hangzott el az antwerpeni koncerten
  5. A 26-i előadáson az előző napi dalok hangzottak el, de sorrendjük módosult

Források

  1. Celine Returns To Belgium and France. Celinedion.com, 2013. április 24. [2014. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  2. Cיline Dion : un sixiטme concert א Bercy le 4 dיcembre 2013. Chartsinfrance.net, 2013. június 19. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 2.)
  3. Coullier, Gilbert. Radio France Bleu 107.1. Broadcast 2013-04-23.
  4. Les Plaines avant tout | Musique | Spectacles | Le Journal de Québec. Journaldequebec.com. (Hozzáférés: 2013. október 2.)
  5. Celine Dion Returns to Europe for 7 Exceptional shows! | The Official Celine Dion Site. Celinedion.com. [2013. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 2.)

További információk

Sablon:Céline Dion
  • m
  • v
  • sz
Francia nyelvű stúdióalbumok
La voix du bon Dieu •  Céline Dion chante Noël •  Tellement j’ai d’amour… •  Les chemins de ma maison •  Chants et contes de Noël •  Mélanie •  C’est pour toi •  Incognito •  Dion chante Plamondon •  D’eux •  S’il suffisait d’aimer •  1 fille & 4 types •  D’elles •  Sans attendre •  Encore un soir
Angol nyelvű stúdióalbumok
Unison •  Celine Dion •  The Colour of My Love •  Falling into You •  Let’s Talk About Love •  These Are Special Times •  A New Day Has Come •  One Heart •  Miracle •  Taking Chances •  Loved Me Back to Life •  Courage
Koncertalbumok
Céline Dion en concert •  À l’Olympia •  Live à Paris •  Au cœur du stade •  A New Day… Live in Las Vegas •  Taking Chances World Tour: The Concert
Válogatásalbumok
Du soleil au cœur •  Les plus grands succès de Céline Dion •  Les oiseaux du bonheur •  Les chansons en or •  The Best of Celine Dion •  Les premières années •  Gold Vol. 1 •  Gold Vol. 2 •  C’est pour vivre •  The Collection 1982–1988 •  The Early Singles •  All the Way… A Decade of Song •  The Collector’s Series, Volume One •  Les indispensables •  Les plus belles chansons d’amour •  On ne change pas •  Let’s Talk About Love / Falling into You / A New Day Has Come •  Complete Best •  Ultimate Box •  My Love: Essential Collection
Turnék
Les chemins de ma maison tournée •  C’est pour toi tournée •  Incognito tournée •  Unison Tour •  Celine Dion in Concert •  The Colour of My Love Tour •  D’eux Tour •  Falling into You Tour •  Let’s Talk About Love Tour •  Taking Chances Tour •  Sans attendre Tour •  Asia Tour •  Summer Tour 2016 •  Celine Dion Live 2017 •  Celine Dion Live 2018 •  Courage World Tour
Filmek
Des fleurs sur la neige • Egy életen át • Celine: A világ szemén keresztül • Céline Dion: A dívák királynője
Kapcsolódó cikkek