Süvöltő

Süvöltő
A süvöltő éneke
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Magyarországon védett Természetvédelmi érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata) Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda) Csoport: Magzatburkosok (Amniota) Osztály: Madarak (Aves) Csoport: Carinatae Alosztály: Neornithes Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae) Csoport: Neoaves Csoport: Passerea Öregrend: Telluraves Csoport: Australaves Csoport: Eufalconimorphae Csoport: Psittacopasserae Rend: Verébalakúak (Passeriformes) Család: Pintyfélék (Fringillidae) Alcsalád: Kúpcsőrűek (Carduelinae) Nem: Pyrrhula Brisson, 1760 Faj: P. pyrrhula
Tudományos név
Pyrrhula pyrrhula (Linnaeus, 1758)
Szinonimák
Loxia pyrrhula Linnaeus, 1758
Elterjedés
A süvöltő elterjedési területe   költőhely (nyáron)   egész éves   telelőhely
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Süvöltő témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Süvöltő témájú médiaállományokat és Süvöltő témájú kategóriát.

A süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a pintyfélék (Fringillidae) családjába tartozó faj.^[1][2]

Rendszerezése

A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1836-ban, a Loxia nembe Loxia Pyrrhula néven.^[3]

Alfajai

A süvöltő alfajainak meghatározása korántsem egységes a természettudósok között. Egyes tudósok csak kettő, míg mások 10 alfajt különböztetnek meg. Ezen kívül három alfaj esetében felmerült, hogy önálló fajokként ismerjék el őket, de ez a nézet még nem terjedt el mindenütt.

• északi süvöltő (Pyrrhula pyrrhula pyrrhula) (Linnaeus, 1758) – Észak-Eurázsiai alfaj, Skandináviában, Európa keleti részén és Közép-Szibériában él, keletre egészen az Ohotszki-tenger partvidékéig elterjedt. Nagyobb a többi alfajnál.
• európai süvöltő (Pyrrhula pyrrhula europoea) (Vieillot, 1816) - az európai kontinens java részén ez az alfaj él, előfordul Dániában, Hollandiában, Belgiumban, Franciaország keleti részén és Németországban.
• angol süvöltő (Pyrrhula pyrrhula pileata) (MacGillivray, W, 1837) - a Brit-szigeteken honos alfaj
• ibériai süvöltő (Pyrrhula pyrrhula iberiae) (Voous, 1951) - az Ibériai-félsziget északi részén és a Pireneusokban fordul elő.
• kaukázusi süvöltő (Pyrrhula pyrrhula rossikowi) (Derjugin & Bianchi, 1900) - Kisázsia északi részén és a Kaukázus vidékén élő alfaj
• kaszpi süvöltő (Pyrrhula pyrrhula caspica) (Witherby, 1908) - a Kaszpi-tenger déli és keleti partvidéke mentén elterjedt alfaj.
• Cassin-süvöltő (Pyrrhula pyrrhula cassinii) (Baird, SF, 1869) - Kamcsatkában, a Kuril-szigetek északi szigetein és az Ohotszki-tenger északi partvidékén élő alfaj.

A következő három alfajt egyes rendszerekben önálló fajokként ismerik el, míg más rendszerek csak a süvöltő alfajaiként kezelik őket.

• szürke süvöltő (Pyrrhula pyrrhula cineracea) (Cabanis, 1872) - Szibéria déli részén, az Altajban és Mongólia északi részének hegyvidéki területein honos.
• mandzsúriai süvöltő vagy más néven japán süvöltő (Pyrrhula pyrrhula griseiventris) (Lafresnaye, 1841) - Japán szigetei közül Hokkaidón és Honsún, valamint az Usszuri-földön és az Amur vidéken elterjedt.
• szahalin-szigeti süvöltő (Pyrrhula pyrrhula rosacea) (Seebohm, 1882) - Szahalin

Korábban szintén alfajként kezelt, de mára általánosan elfogadottan külön fajjá nyilvánított taxon :

• azori-szigeteki süvöltő (Pyrrhula murina) – kizárólag São Miguel szigetén él, mely az Azori-szigetek tagja. Tollaiban nincs vörös színe. Mára nagyon megritkult a Természetvédelmi Világszövetség a "kihalással közvetlenül veszélyeztetett" kategóriába sorolja. Egyedszáma valószínűleg 100 alatt van.

Előfordulása

Európában és Ázsiában, Írországtól Japánig általánosan elterjedt. Az északi populációk télen délre vonulnak. Természetes élőhelyei a mérsékelt övi erdők és cserjések, valamint legelők, vidéki kertek, városi parkok és temetők.^[4]

Kárpát-medencei előfordulása

Magyarországon rendszeres, de kis számú fészkelő, vonuló, de telelő egyedei is megfigyelhetők.^[5]

Megjelenése

Testhossza 14–15 centiméter, szárnyfesztávolsága 22–29 centiméter, testtömege pedig 16–38 gramm.^[5] A hímnek az alsó része élénk rózsaszínű, fartöve fehér, feje fekete és hátszíne kékesszürke, a tojó hasonlít a hímhez, de sokkal egyszerűbb színezetű. Csőrük rövid és lekerekített, éles élű, alkalmas a magvak és rügyek fogyasztásához.

Életmódja

Fák és lágy szárú növények magvait, rügyeit, valamint bogyókat fogyaszt leginkább. Kedvence a kőris és a juharfa magja. 2-4 évet él.

Szaporodása

Egyéves korban lesz ivarérett, a költési időszak áprilistól augusztusig tart. Évente kétszer költ 4-5 halványkék, vörös foltos tojást. A fióka 12-14 nap után repül ki.

Természetvédelmi helyzete

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma még nagy, de csökken. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.^[3] Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25 000 forint.^[5]

Jegyzetek

Források

• Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 
• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2021. november 12.)

További információk

• Képek az interneten a fajról
• Ibc.lynxeds.com - videók a fajról
• Xeno-canto.org - a faj elterjedése és hangja
• Linnaeus, C. 1758. Systema Naturae per regna tria naturæ, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis, Tomus I. Editio decima, reformata. Holmiæ: impensis direct. Laurentii Salvii. i–ii, 1–824 pp doi: 10.5962/bhl.title.542: pages 171–172.
• IOC