Resinár

Resinár (Rășinari)
Resinár látképe
Resinár címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Szeben
Község	Resinár
Rang	községközpont
Irányítószám	557200
Körzethívószám	0269
SIRUTA-kód	143539
Népesség
Népesség	4952 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	4 (2011)[1]
Népsűrűség	38,73 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	571 m
Terület	127,87 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 42′, k. h. 24° 04′45.7, 24.06666666666745.700000°N 24.066667°EKoordináták: é. sz. 45° 42′, k. h. 24° 04′45.7, 24.06666666666745.700000°N 24.066667°E
Resinár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Resinár témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Resinár (románul Rășinari, németül Reschinar, korábban Städterdorf) falu Romániában, Erdélyben, Szeben megyében, Szebeni-Hegyalja tájegységben, az azonos nevű község központja.

Fekvése

Nagyszebentől 12 km-re délnyugatra, a Csindrel-hegység lábánál, 571 méteres magasságban fekszik. A megyeszékhelyről villamoson is megközelíthető.

Nevének eredete

A román rășinari 'gyantaszedők' vagy 'szurokfőzők'^[2] szóból származik. A névre az első adat 1488-ból való, Roschanad, Ruschaner és Ressinarium alakban. 1496-ban Raschoneyra, 1572-ben Ressonar, 1698-ban Rosinar, 1738-ban pedig már mai formájában említik.

Története

1204-ben a mai falu területén vagy annak környékén Ruetel néven szász település létezett.^[3]

Eredetileg Fehér vármegyéhez tartozott. 1488-ban 62 családfőjéből 53 volt szabadparaszt. A 16. században Szebenszékhez csatolták.

A 16–18. században Nagyszeben román jobbágyfaluja volt. A transzhumáló pásztorkodás korán megteremtette lakói számára a viszonylagos jólét feltételeit. 1735-ből való az első, legelőbérlésére vonatkozó adat.

Acsády Ignác adatai szerint 1721-ben, 668 háztartásával a hatodik legnépesebb erdélyi település volt, megelőzve Medgyest, Marosvásárhelyt és Tordát.^[4]

Több évtizedes, 1735-től tartó per végén 1787-ben II. József elrendelte, hogy kapja vissza középkori határát Nagyszebentől és mindenféle úrbéri teher alól fölmentve, „szabad királyi falu”-vá nyilvánította. Ekkor kb. 4185-en lakták.

Iskoláját 1733-ban egy Coman Bârsan nevű írástudó alapította és attól kezdve folyamatosan működött. 1835-ben emeletes iskolaépületet építettek. 1836-ban német, magyar, latin és román írás-olvasást, német és magyar nyelvtant is tanítottak benne. A 18. században több jeles egyházi festő is származott innen. Az 1760-as években görögkatolikus esperesi székhely volt.

1783-ban ide tette székhelyét az új ortodox püspök, a budai szerb származású Gedeon Nikitić. Ettől kezdve több mint egy évtizedig, Gerasim Adamović püspök 1796-os haláláig ebből a faluból, egy kétszintes, tornácos parasztházból irányították az erdélyi román ortodox hívőket. A püspöki székhelyet ténylegesen 1811-ben Vasile Moga helyezte át Nagyszebenbe.

A 18. század végén kezdődött juhtenyésztésének virágkora. A resináriak 500 ezer juhot teleltettek a Kárpátokon túl, egészen Besszarábiáig, de mezőségi falvak határában is béreltek legelőket. Havasalföldön föl is vásároltak juhokat és a Vöröstoronyi-szoroson át hazahajtották őket. Évente 80–120 juhot vágtak le. A juhászat termékekeit főként a nagyszebeni piacon értékesítették, a faggyút pedig a nagyszebeni sztearingyárnak adták el vagy gyertyát öntöttek belőle. Ugyancsak Nagyszebenben adták el a kőbányáiban fejtett építőkövet és a keresett resinári diót. A transzhumálás hanyatlását a 19. században a romániai jobbágyfelszabadítás okozta és az 1880-as években az osztrák–magyar–román vámháború pecsételte meg.

1857-ben a nem mezőgazdasági népesség aránya 23%-ot tett ki. 1862-ben szegénysegélyező egyesület jött létre. 1867-ben Visarion Roman közgazdász itt alapította meg az első román hitelszövetkezetet, az 1881-ig működő Societate de pǎstrare și împrumutot.

A 19. század végén polgárosuló település képét mutatta, kő alapra épült, meszelt falú, cseréppel fedett boronaházakkal, kövezett utcákkal, közvilágítással, belterjes, trágyázó mezőgazdasággal. Patakjain fűrészmalmok és kallómalmok működtek. 27 849 holdas határának 65%-a volt erdő, 18%-a legelő és 11% rét. Juhállománya még mindig 50 ezer állatot számlált. Már a 18. század közepén is foglalkoztak a faluban kerékgyártással, 1876-tól a szekérkerekekkel egész Havasalföldön kereskedtek. 1888-ban gyógyszertár nyílt benne.^[5] 1911-ben iparosegylete is alakult.

A két világháború között szőnyeggyára volt. 1925-ben indult menetrendszerű autóbuszjárat Nagyszebenbe. 1941-ben fűrészüzemeiben 450-en dolgoztak.

Szebenszékhez, 1876-tól Szeben vármegye Nagyszebeni járásához tartozott.

Lakossága

1850-ben 4908 lakosából 4774 volt román, 122 cigány nemzetiségű; 4820 ortodox és 75 görögkatolikus vallású.
1900-ban 5412 lakosából volt 5362 román és 29 német anyanyelvű; 4952 ortodox és 419 görögkatolikus vallású. A lakosság 47%-a tudott írni-olvasni és 1%-a beszélt magyarul.
2002-ben a községközpont 5286 lakosából 5237 volt román és 41 cigány nemzetiségű; 5210 ortodox vallású.

Látnivalók

• Három temploma közül a Szent Piroska ortodox templomot a görögkatolikusok építették, 1726–1756-ban. Belül Grigorie és Ioan Ranite festette ki 1760-ban, külső festése több művész munkája, 1758 és 1785 között készült. A Szentháromság („hegyi”) ortodox templomot 1804–1814-ben, a Szent Illés ortodox (eredetileg görögkatolikus) templomot pedig 1838-ban építették, mai formáját 1875-ben kapta.
• Andrei Șaguna mauzóleuma (Aron Romanul, 1877–78, neogótikus, bronz oroszlánjai 1904).
• Octavian Goga szülőháza ma emlékmúzeum.
• Néprajzi gyűjtemény (2006 óta a 3. számú óvodában).
• A volt püspöki rezidencia (1486. sz.) egy 1710-ben épült egyszerű parasztház. 2000 óta egyházközségi múzeum működik benne.
• Barcianu-udvarház (1835, Str. Daniel Barcianu 248.).
• A régi iskola (ered. 1836, többször átépítve, 1512. sz.).
• Műemlék épületek: Dancășiu-ház (1784, 844. sz.), a 849. sz. ház (1835) és kapuja (1868), 817. sz. faház (1832).
• Emil Cioran szülőházán emléktábla.
• A falutól északkeletre, egy 704 méteres hegyen Ruetel várának romjai.
• A községet Nagyszebennel összekötő, 1947-ben kiépített villamosvonal kocsijai korábban a svájci Genfben közlekedtek.
• A falu és Popláka közti dombon 2002-ben kezdték el építeni a Ioan Iacob Romanul kolostort.

Híres emberek

• Itt született 1814-ben Sava Popovici Barcianu teológus.
• Itt született 1842-ben Ilarie Mitrea természettudós, utazó.
• Itt született 1850-ben Eugen Brote publicista, politikus.
• Itt született 1881-ben Octavian Goga költő, politikus.
• Itt született 1902-ben Aurel Vijoli közgazdász, a Román Nemzeti Bank elnöke (1947–52), pénzügyminiszter (1957–68).
• Itt született 1911-ben Emil Cioran filozófus.

Jegyzetek

Források

• Victor Păcală: A resinári parasztudvar és havasi gazdálkodás. Néprajzi Értesítő, 1909
• Uő.: Nagyszeben vidéki resinárok lakóhelye és életviszonyai. Földrajzi Közlemények, 1905
• Uő.: Monografia comunei Rășinariu. Sibiiu, 1915
• Cornel Irimie – Nicolae Dunăre – Paul Petrescu (Coord.): Mărginenii Sibiului. București, 1985

Külső hivatkozások

• A község honlapja (románul)
• Resinári építmények a nagyszebeni szabadtéri néprajzi múzeumban: Juhosgazda háza^{[halott link]}, sokszög alakú istálló^{[halott link]}, gyümölcszúzó és prés^{[halott link]} (képek és román nyelvű szöveg).
• Ruetel vára a "jupiter.elte.hu" oldalon^{[halott link]} (magyarul)
• Resinári kapu Archiválva 2016. március 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, Gyapjúmosó asszonyok Archiválva 2016. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, Korsós fogas Archiválva 2016. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, Esztenatulajdonos Archiválva 2016. március 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, Juhfejés Archiválva 2016. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (Cholnoky Jenő fényképfelvételei a 20. század elejéről)
• Képek a Barcianu-udvarházról

Képek

• 
  Fedett resinári kereszt a bukaresti falumúzeumban
• 
• 
• 
• 
• 
  Cioran szülőháza
• 
  Octavian Goga szülőháza
• 
  A Szentháromság ortodox templom
• 
  Resinári juhosgazda háza gyertyaöntő műhellyel a nagyszebeni szabadtéri múzeumban
• 
  Pálinkafőzőhöz tartozó gyümölcszúzó ugyanott
•