Karácsonyi Illy

Karácsonyi Illy
Carmen szerepében (Városi Színház, 1922)
Carmen szerepében (Városi Színház, 1922)
SzületettKardos Ilona
1900. május 28.
Siófok
Elhunyt1944. május 15. (43 évesen)
Állampolgárságamagyar
HázastársaSpiegel Gyula
(h. 1915–1918)
Foglalkozása
Sablon • Wikidata • Segítség

Karácsonyi Illy, névváltozatok: Ili, Ily, született Kardos Ilona[1] (Siófok, 1894. május 28. – 1944. május 15.)[2][3] magyar színésznő, énekesnő.

Életútja

Kardos Károly és Schwarz (Schwarcz) Eszter leánya. Budapesten végezte iskoláit, majd 1914-ben felvették Rákosi Szidi színiiskolájába, ahol mindjárt feltűnt kellemes énekhangjával, és Rákosi Szidi csakhamar előkelő szerepekhez juttatta. Így mindjárt első vizsgája a Denevér Rozalindája volt, a Király Színház színpadán. Ekkor a Budapesti Hírlapban Kern Aurél feltűnő kritikában számolt be a művésznő nagy kvalitásairól. Ezután Ábrányiné Wein Margitnál, továbbá Steiner Ferenc kamaraénekesnél Bécsben és F. San Marconál Milánóban képezte hangját.

1915. november 18-án Budapesten, Terézvárosban házasságot kötött a nála kilenc évvel idősebb Spiegel Gyula gépészmérnökkel,[4][5] akitől 1918-ban elvált.[6]

1918 júniusában lépett színpadra. Pályáját Szegeden kezdte, Almássy Endrénél, ahol a helyi lapok mindenkor őszinte méltatásban számoltak be fellépéseiről. Itt nemsokára operapartitúrákat is énekelt (Carmen, Tosca, Parasztbecsületben Santuzza, Bajazzókban Nedda stb.). 1919-ben a Király Színház művésznője lett, miután előzőleg a Blaha Lujza Színházban szerződtetési célból a Luxemburg grófjában (Angela) sikeresen lépett fel. Ekkor Beöthy László két évre, utána ismét két évre kötött vele szerződést. Vendégszerepelt a Városi Színházban (Ábrányi Emil direkciója alatt), ahol operetténekesnő létére Carment és Toscát énekelte.

1925-ben Kolozsvárra hívták meg, ahol 1933-ig működött. Közben vendégszerepelt Bécsben, Karlsbadban, Ostendében, Hágában és Bukarestben.

1926 augusztusában Portoroséban nyaralt, amikor egyik éjszaka nem sokkal éjfél után arra lett figyelmes, hogy valaki a szállodai szobájának zárát feszegeti. A színésznő egy összehajtogatott selyemkendővel próbálta meg visszatolni az ajtó résén befelé hatoló tőrt és közben segítségért kiáltott, mire a merénylő elmenekült. Mint kiderült, egy tehetős trieszti olasz fiatalember volt, akit már előzőleg bemutattak Karácsony Illynek, aki azonban nem viszonozta iránta érzett vonzalmát. Az olasz ezért döntött úgy, hogy mindkettőjükkel végez. Végül fehér rózsacsokorral kért bocsánatot a művésznőtől.[7]

1935-ben egy osztrák revütársulathoz szerződött, mellyel Bécsben mutatkozott be és onnan indultak tovább Európa városaiba. Külföldön Ily Noel néven szerepelt.[8] 1936-ban a Wiener Stadttheater tagja volt.[9]

1939 januárjában Kolozsvárról Rio de Janeiróba szerződött egy dél-amerikai színházi tröszthöz, amelynek harminchét színháza és saját rádióállomása volt. A szerződés kimondta, hogy Karácsonyi Illynek csak primadonna-szerepeket kellett elvállalnia, olyan operettekben, amelyeknek bemutatásához hozzájárul. Viszont köteles volt a színháztröszt rendelkezésére állni mindenütt és minden időben. A tröszt kívánságára fel kellett lépnie a vállalathoz tartozó harminchét színház mindegyikében, valamint a vállalathoz tartozó rádióállomás mikrofonja előtt is. Egyidejűleg egy svájci magazinnal is szerződést kötött, amelynek értelmében dél-amerikai képekkel és riportokkal látta el a svájci újságot.[10] 1940. május 15-én fellépett a Zeneakadémián tartott kisebbségi irodalmi esten.[11][12]

A második világháború idején a Ferenc József rakpart 2. számú házból a sváb volksbundista házfelügyelő[13] a Gestapo kezére juttatta hét másik emberrel együtt, s nem tért vissza a deportálásból.[14]

Német, francia, angol és olasz nyelven beszélt.[15]

Fontosabb szerepei

Jegyzetek

  1. Szinészek Lapja, 1918. szeptember 1.
  2. Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti akv. 112/1950. folyószáma alatt.
  3. A budapesti központi járásbíróság Pk. I. 581.761/1949.6. sz.
  4. A házasságkötés bejegyezve a Bp. VI. ker. állami házassági akv. 1204/1915. folyószáma alatt.
  5. Pesti Hírlap, 1915. november 21.
  6. Bpesti tvszék 2.P.37392/1918-3. sz. ill. 37649/1919-2. sz. ítélete.
  7. Karácsonyi Ili volt pesti primadonnát tőrrel akarta leszúrni Portoroseban egy előkelő olasz fiatalember. Esti Kurir, 1926. augusztus 28., 11. old.
  8. Esti Kurir, 1935. október 4., 8. old.
  9. Pesti Napló, 1936. december 3.
  10. Esti Kurir, 1939. január 5.
  11. Magyar Országos Tudósító, 1940. május 4.
  12. Magyar Országos Tudósító, 1940. május 15.
  13. Paár Ferenc
  14. Szabad Szó, 1947. szeptember 2.
  15. Színházi Élet - 1923/43. szám, 44. old.

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • (Karácsonyi Illy címszó) és (Kardos Ilona címszó) Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929].
  • Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában (1) (Karácsonyi Illy)
  • Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában (2) (Kardos Ilona)

További információk

  • Magyar asszonyok lexikona. Összeállított, előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Budapest, 1931. elektronikus elérhetőség: Magyar Elektronikus Könyvtár
  • Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009.
Sablon:Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
Abonyi Géza  •  Aggházy Melinda  •  Ajtay Andor  •  Andai Béla  •  Andrási Márton  •  Áporkai Vörös Margit  •  Aranyosi Janka  •  Bácsy Irén  •  Baksa-Soós László  •  Bálint (Geiger) Béla  •  Ballay Margit  •  Balogh Etel  •  Bánky Elemér  •  Bárány Ilus  •  Bárdi Ila  •  Bárdi Ödön  •  Barna Sári (Gábor Sándorné)  •  Bársony Rózsi  •  Békássy István  •  Beleznay Margit  •  Bellák Aranka  •  Bellák Miklós  •  Bende László  •  Beöthy Zsigmond  •  Bérczy Ernő  •  Betegh Bébi  •  Bibor Ilona  •  Bilicsi Tivadar  •  Bilkei Irén  •  Bócz Rózsi  •  Borbély Lili  •  Boross Géza  •  Buttola Ede  •  Császár Camilla (Nimfay)  •  Csathó Gitta  •  Csetényi Juliska  •  Csiszér Ágnes  •  Dán Norbert  •  Deák Kornél  •  Deési Jenő  •  Déghy Piri  •  Dénes József  •  Dezsőffy László  •  Lucy Doraine  •  Erkel Gaby  •  Erős Pál  •  Faragó Sándor  •  Farkas Ferenc dr.  •  Fazekas Erzsi  •  Fedák Sári  •  Feledi Boriska  •  Feleki Kamill  •  Felhő Rózsi  •  Fellegi István  •  Fenyvessy Éva  •  Fenyvessi Margit  •  Fodor Oszkár  •  Forgács Andorné (Unger Anna)  •  Forgács Antal  •  Forrai Rózsi  •  Fóti Frida  •  Friss Margit  •  Futó Klári  •  Gabányi István  •  Gabányi László  •  Gál Sándor  •  Gallai Nándor  •  Gárdonyi G. József  •  Gárdonyi Lajos  •  Gertler Viktor  •  Gombaszögi Frida  •  Gózon Gyula  •  Gömöry László  •  Göndör József  •  Görög Sándor  •  Gulyás Menyhért  •  Gyenge Anna  •  Gyenis Ede  •  Hajós Mici  •  Halmay Tibor  •  Harczos Irén  •  Harmath Imre  •  Hegedüs Róza  •  Herendi Manci  •  Heves Anikó  •  Hollay Kamilla  •  Honthy Hanna  •  Hort Ida  •  Horváth Ica  •  Horváth Jenő  •  Hudák Julia  •  Ilosvay Rózsi  •  Jakabffy Dezső  •  Kádár Erzsébet  •  Káldor Jenő  •  Kállai Lujza  •  Kállay Lujza  •  Kállay Sándor  •  Kalmár József  •  Kalmár Rózsa  •  Karácsonyi Illy  •  Kasics Eszter  •  Kaszab Anna  •  Kazal László  •  Keleti Erzsi  •  Keleti László  •  Király Ernő  •  Király Rozi  •  Kissházy Sarolta  •  Komáromi Terka  •  Komáromy Ily  •  Komlós Vilmos  •  Komlóssy Emma  •  Komlóssy Ilona  •  Kondor Ilona  •  Koós György  •  Békefi Lajosné (Koppán Margit)  •  Kormos Margit  •  Kornai Berta  •  Kornély Mária  •  Charles Korvin  •  Kosáry Emmi  •  Kósza Irma  •  Kottlár Richárd  •  Kovács Gizella  •  Kovács Gyula  •  Kovács Imre  •  Kovács Károly  •  Kovács Viora  •  Körmendy Kálmán  •  Kőrössy Erzsébet  •  Kőrössy Zoltán  •  Kőszegi Géza  •  Krajnik Mária  •  Krasznay Aranka  •  Lábass Juci  •  László Andor  •  László Imre  •  Latabár Kálmán  •  Laurisin Lajos  •  Ledofszky Gizella  •  Lendvai Andor  •  Lenkey (Faragó) Gyula  •  Ligeti Lajos  •  Lóránd Dénes  •  Magyar Erzsi  •  Major István  •  Makláry Zoltán  •  Makó Aida  •  Makó Erzsi  •  Margittay Annie  •  Mariancsics Imre  •  Markó Sándor  •  Martinek István  •  Máthé Sándor  •  Mecséry Ily (Ila Mary)  •  Megyeri Olga  •  Menszáros Margit  •  Mészáros Alajos  •  Mezei Margit  •  Mihályi Ernő  •  Mihályi Vilcsi  •  Misoga László  •  Molnár Rózsa  •  Muráti Lili  •  Nádor Jenő  •  Nagy Aranka  •  Nagy Bella  •  Nagykovácsi Ilona  •  Nemes Sándor  •  Németh Antónia  •  Németh Juliska  •  Németh Margit  •  Németh Nándor  •  T. Oláh Böske  •  Oláh Gyula  •  Ónodi Ákos  •  Orbán Viola  •  Orosz Vilma  •  Pajor István  •  Palotay Árpád  •  Diettrich Mihályné (Papp Julia)  •  Papp Manci  •  Páris Ila  •  Parlagi Lajos  •  Pártos Gusztáv  •  Peéry Piri  •  Perczel Sári  •  Petheő Attila  •  Pintér Dezső  •  Putnik Bálint  •  Putty Lia  •  Radó Sándor  •  Ray Radovánovics Margit  •  Raskó Géza  •  Rodriguez Endre  •  Rohonczy Mihály  •  Rontay Boriska  •  Rózsa Lili (Szentkirályi Márta)  •  Rózsássy Ágnes Ibolya  •  Rozsnyay Kálmán  •  Rudnyánszky Gyula  •  Rudnyánszky Ibolya  •  Sala Domokos  •  Sándor Böske  •  Sándor Stefi  •  Sarkadi Aladár  •  Sárosy Andor  •  Sárvári Anna  •  Sárvay Rózsi  •  Sass Olly  •  Sátori Paula  •  Schäffer Magda  •  Seress Rezső  •  Simon Marcsa  •  Simonyi Dezső  •  Sipos Miklós  •  Solti Ernő  •  Somlár Zsigmond  •  Somló Emma  •  Somogyi Kálmán  •  Sorr Jenő  •  Sugár Gyula  •  Sugár Teri  •  Suhajda Rózsi  •  Sümegi Ödön  •  Szabadkay József  •  Szabados Árpád  •  Szabó Margit  •  Szakáts Zoltán  •  Szántó Jenő  •  Szécsi Sándor  •  Székely Bálint  •  Székely Gizella  •  Székely Ilonka  •  Szeless Elza  •  Szendrő József  •  Szenes Ernő  •  Szentgyörgyi Lenke  •  Szilágyi Rózsi  •  Szokolay Olly  •  Szórád Ferenc  •  Tábori Emil  •  Tábori Terka  •  Takács Rózsi  •  Tanay Frigyes  •  Tarján (Starek) Aladár  •  Tarnay Ernő  •  Tary Gizella  •  Tatár Endre  •  Tihanyi Vilma  •  Tomay Ella  •  Tóth Boriska  •  Tóth Böske  •  Turányi Alajos  •  Turay Antal  •  Vaály Ilona  •  Vándor Andor  •  Vaszary János  •  Vaszary Piri  •  Végh Gizella  •  Vera Aranka  •  Verbőczy Ila  •  Verebes Ernő  •  Vértess Lajos  •  Vidor Ferike  •  Vigh Ernő  •  Virág Rózsi (Erényi Teréz)  •  Víz Juci  •  Völgyi Nusi  •  Wirth Sári  •  Zöldhelyi Anna  •  Zombori Zoltán  •  Zsigmond Anna
Nemzetközi katalógusok
  • Komolyzene Komolyzeneportál
  • Opera Opera-portál