Gherardo Segarelli

Gherardo Segarelli (Parma, 1240 körül – Parma, 1300. július 18.) az Apostoli Testvérek (latinul: Apostolici) társaságának alapítója. Máglyán végezték ki 1300-ban. Ismert még Gerard, Gherardo, Gherardino Segarelli vagy Segalelli néven is.

Élete

Ifjúként kérte felvételét a parmai ferences kolostorba, de elutasították, mivel láthatólag érzelmileg instabilnak mutatkozott. Ennek ellenére a kolostor körül maradt egy ideig, és gyakran látogatta a kolostort és annak templomát, ahol hosszú órákat töltött a Szent Ferenc Testvérisége oltár előtt. Talán az oltár felett található, a 12 apostolt ábrázoló dombormű hatására, Segarelli megnövesztette a haját és a szakállát, és fehér tunikát kezdett el hordani - így imitálta a korai keresztényeket.

Segarelli 1260-ban eladta minden tulajdonát, majd a parmai piacon szétosztotta a keresményét. Ezután az utcákon kószált, és bűnbánatra szólította a népet (penitentiam agite), mivel szerinte a Mennyek Királysága közel van, és kérte a népet, hogy táplálják őt Krisztus nevében.

Három évi bolyongás után egy Robert nevű, és a ferenceseknél dolgozó szolgáló, majd még az év vége előtt 30 másik ember csatlakozott hozzá. Segarelli ekkor más városokban kezdett prédikálni, és ennek hatására lassan tömegek gyűltek köréjük a szegények közül. A tömeg himnuszokat énekelt az utcákon, mialatt Segarelli és hívei (az Apostolok) prédikáltak azoknak, akik meghallgatták őket.

A mozgalom hamarosan eljutott a Német-római Birodalomba, Franciaországba, Hispániába és Angliába. Egyes Apostolokat a würzburgi gyűlés egy dekrétummal eltiltott a prédikálástól, kéregetéstől, és felhívta az emberek figyelmét, hogy ne adjanak nekik élelmet és vizet. 1298-ban a chichesteri gyűlés elítélt néhány Apostolt. Nem teljesen bizonyított a kapcsolat ezen Apostolok és Segarelli között, mindenesetre tevékenységük sok hasonlóságot mutatott.

1300 folyamán az Apostolok követői feltűntek Hispániában, ahol Alexandriai Richard prédikált nagy sikerrel, különösen Galiciában. 1320-ban Luggói Pétert - Richard követőjét - a toulouse-i inkvizíció elé hurcolták.

Segarelli tanítása nagy figyelmet és sok ellenséget szerzett neki Lombardiában. Parma püspöke 1280-ban arról értesült, hogy Segarelli az egyház ellen prédikált, ezért azonnal lefogatta. Az egyházi vizsgálat azonban kiderítette, hogy csak egy szegény, bolond emberről van szó, így elengedték. 1286-ban azonban a parmai püspök az Inkvizíció nyomására kitiltotta őt a városból. 1294-ben azonban Segarelli visszatért a városba - a püspök ekkor ismét lefogatta, és örökre börtönbe záratta, négy hívét pedig megégették.

1300-ban a parmai nagyinkvizítor ismét elővette Segarellit. Bűnösnek találta őt korábbi bűneibe való visszaesésben, ezért máglyahalálra ítélte és kivégeztette.

Dolcino

Örökségét továbbvitte egy Fra Dolcino (wd) nevű milánói fanatikus, aki erőszakos irányba terelte a mozgalmat. 1304-ben végigpusztította Észak-Itáliát. 1307-ben azonban a Vercelle-i püspök keresztes hadai híveit szétverték, az általa emelt erődítményt kiéheztették, őt magát pedig elfogták. Dolcino több napig tartó nyilvános és kegyetlen kínzások után szintén a máglyán halt meg.^[2]

Dante említést tesz Dolcinóról az Isteni színjátékban, Mohamed szájába adva az alábbiakat:

Szépirodalmi feldolgozás

• Umberto Eco A Rózsa neve című művében az egyik elégetett eretnek szerzetes Segarelli és Dolcino követője, azaz dulciniánus eretnek volt.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Gherardo Segarelli című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

Források

• Puskely Mária: Szerzetesek- A megszentelt élet 99 intézménye. Budapest: Zrínyi. 1990. ISBN 963027955X  
• Puskely Mária: A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára. Budapest: Kairosz. 2006. ISBN 963-9642-30-4  
• Szántó Konrád: A katolikus egyház története. Budapest: Ecclesia. 1987. ISBN 9633634814