Etrich Taube

Etrich Taube
Névadó	pigeon (közönséges nevükön ismert élőlények)
Funkció	kétszemélyes iskolagép, felderítő, vadász és bombázó
Gyártó	Etrich, Lohner, Magyar Repülőgépgyár Rt., Rumpler
Tervező	Igo Etrich
Gyártási darabszám	500
Méretek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	9,9 m
Fesztáv	14,3 m
Magasság	3,2 m
Szárnyfelület	32,5 m²
Tömegadatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szerkezeti tömeg	650 kg
Max. felszállótömeg	850 kg
Hajtómű
Hajtómű	65 LE-s Austro-Daimler vagy 100 LE-s Mercedes E4F motor
Repülési jellemzők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Max. sebesség	100 km/h
Hatótávolság	140 km
Emelkedőképesség	482 m/min
Fegyverzet
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Beépített fegyverzet	különféle pisztolyok és puskák, 2 és 6 kilogrammos bombák
A Wikimédia Commons tartalmaz Etrich Taube témájú médiaállományokat.

Az Etrich Taube a levegőnél nehezebb, motoros repülés hőskorszakának egyik legfontosabb európai géptípusa, és az első nagy szériában épített repülőgéptípus volt. A rendkívül stabil kétüléses monoplán meghatározó szerepet játszott az első világháború előtti korszak pilótaképzésében, különösen az Osztrák–Magyar Monarchiában, Németországban valamint Olaszországban. Katonai alkalmazására már 1911-től sor került. Felderítő, bombázó és vadász feladatokat egyaránt ellátott. Bár 1914 végére elavult és frontvonalbeli szolgálatra alkalmatlanná vált, megmaradó példányai a pilótaiskolákban és civil alkalmazásban még sokáig használatban maradtak.

Története

Az Etrich Taubét Ignaz „Igo” Etrich tervezte pilótabarátja, Karl Illner közreműködésével. A gép első repülésére 1909 júliusában került sor. A repülőgép németországi gyártásának jogát a Rumpler nevű cég szerezte meg, amely Rumpler Taube néven gyártotta és forgalmazta termékét, ám hamarosan beszüntette a licencdíj fizetését. Igo Etrich a jogi vita elhúzódása és a világháború kitörése miatt úgy döntött, hogy inkább lemond szabadalmi jogáról, és azt közhasználatúvá teszi. Ez a döntés hozzájárult a gép széles körű elterjedéséhez, lévén, hogy Etrich gépét végül több mint 40 cég gyártotta különböző márkaneveken.

Neve ellenére (Taube = galamb) Igo Etrichet nem a madárszárnyak formája inspirálta terve megrajzolásakor, hanem a Zanonia macrocarpa nevű növény magjai, amelyek lassú egyenletes siklással, pörgés nélkül érik el a földet.

A gép legfőbb sajátossága a mozgatható vezérsíkok hiánya volt. Irányítása a szárnyvégek huzalokkal való begörbítése révén történt. Ez a sajátos megoldás megfelelt a kis sebességű repülés követelményeinek és végtelenül jóindulatúnak bizonyult kezdő pilóták kezében. Ha ugyanis hibázott a pilóta, és elengedte utána a kormányt, a szárnyprofillal egybeépített „vezérsíkok” – valójában hajlítható szárnyelemek – visszaálltak alaphelyzetbe.

Az Etrich Taube kora első megbízható repülőgépeként a repülés iránt rajongók kedvencévé vált, számos elsőség és rekord felállítása fűződött hozzá. Magyarországon a rákospalotai „ősrepülő” Steinschneider Lilly Taubéval lett díjnyertes az 1913-as Szent István-napi repülőversenyen, de Taubét használt az első norvég pilóta, Hans Fleischer Dons is.

Katonai alkalmazása

Taubék katonai alkalmazására elsőként az Osztrák–Magyar Monarchiában került sor, ahol már 1910-ben használták a Petróczy István által vezetett bécsújhelyi pilótaiskolában, amely ekkoriban a Monarchia katonai pilótaképzésének legfőbb színtere volt. Petróczynak ugyancsak úttörő szerepe volt a felderítői szerepkörben alkalmazható eljárások kidolgozásában. Az első ilyen kísérletre egy szolnoki hadgyakorlat alkalmából került sor, ahol Petróczy személyesen vezette a négy Taubéból álló felderítő köteléket. Az Etrich Taube stabilitása és jó kezelhetősége mellett előnnyel járt a hártyavékony szárny áttetszősége. A földi megfigyelők tapasztalatai szerint a Taubék 400 méternél messzebbről szinte észrevehetetlenek voltak, a francia katonák ennek megfelelően „a láthatatlan repülőgép”-ként emlegették.

„Bombázói” szerepkörben alkalmazták a Taubékat az 1911-es olasz-török háború líbiai hadszínterén, majd a Balkán háborúkban. Ezekben a bevetésekben az új harceszköz a 2 kg-os bombák közvetlen hatásánál nagyobb pszichológiai hatást ért el az ellenfelek soraiban. Az ellenség moráljára gyakorolt hatással tudatosan számoltak az új fegyvernem vezetői. Az első világháború kezdetén olyan akciók fűződtek a géptípushoz, mint Párizs röpcédulákkal való bombázása, a London elleni első légitámadás vagy a cári hadseregek által ostromlott és körülzárt Przemyśl erődbe való berepülés, majd a katonák leveleivel a saját vonalak bravúros elérése (Tauszig Aladár főhadnagy vakmerő vállalkozása).

Az első légiharcok megvívásában is részük volt a Taubéknak. 1914. augusztus 25-én a brit repülőhadtest egy Taubéval szemben érte el első légigyőzelmét. Az incidens során a brit pilóták leszállásra kényszerítették a német gépet, mellette ők is földreszálltak, majd a német személyzetet a közeli erdőig kergették. A német fél szerint azonban az első „igazi” légiharc 1915. február 12-én folyt le Brüsszel fölött, ahol egy német Taube lelőtt egy angol felderítőgépet. A kezdeti sikerek után az egyre jobban felfegyverzett és egyre nagyobb teljesítményű repülőgépek véget vetettek a mind teljesítményben, mind fordulékonyságban lemaradó Taubék dicsőségének.

Az Etrich Taube múzeumi példányai megtekinthetők számos ausztriai és németországi múzeumban, így a Berlini Technikai Múzeumban, a müncheni Deutsches Museumban vagy Ausztriában a Bécsi Technikai Múzeumban illetve a bécsújhelyi Aviaticum gyűjteményében.

Alkalmazók

 Osztrák–Magyar Monarchia

 Német Birodalom

 Olasz Királyság

• Olasz Légihadtest

 Kínai Köztársaság

 Norvégia

Források

• vitéz Szentnémedy Ferenc: A repülés, Budapest, 1933.
• Petróczy István ezredes életútja.