Erdővásárhely

Erdővásárhely (Oșorhel)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Kolozs
Község	Alparét
Rang	falu
Községközpont	Alparét
Irányítószám	407092
SIRUTA-kód	56167
Népesség
Népesség	95 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	- (2011)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	382 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 07′ 32″, k. h. 23° 36′ 17″47.125509, 23.60473447.125509°N 23.604734°EKoordináták: é. sz. 47° 07′ 32″, k. h. 23° 36′ 17″47.125509, 23.60473447.125509°N 23.604734°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Erdővásárhely település Romániában, Kolozs megyében.

Fekvése

Csákigorbótól keletre a Dési út mellett, Pusztaújfalu és Alparét közt fekvő település.

Nevének eredete

Erdő előneve 1870 után keletkezett. Vásárhely utónevét az egykor itt tartott vásárokról kapta.

Története

Nevét 1378-ban említette először oklevél Torokvasarhely néven, mikor a birtok a királyra szállt, s azt a király Bebek Györgynek és Bebek Imrének adományozta.

1399-ben Vasarhely, 1457-ben Wasarhel, 1507-ben Wásárhely, 1617-ben Oláh-Vásárhely, 1888-ban Erdő-Oláh-Vásárhely, 1913-tól Erdővásárhely néven írták.

1457-ben Wasarhell Bálványosvár tartozéka volt. Fele a Várdaiak, fele pedig a Losonczi Dezső fiainak birtoka volt. Később pedig Alparét tartozéka lett.

1507-ben nádasdi Ongor János fiainak (jánosnak és Miklósnak) örökös nélküli halálával a birtok Szobi Péter fia Mihályra szállt.

1577-ben Barrabási János csanádi püspök birtoka volt, aki Barrabási Mihállyal, Ferenccel valamint Bogáti Ozsvátnéval osztozott meg rajta. A Barrabásiak kihaltával pedig Kendi Antalra szállt.

1594-ben Báthory Zsigmond a hűtlenné lett Kendy Ferenc részét Kereszturi Kristófnak adományozta.

1602-ben Kornis Boldizsár birtoka volt neje Keresztúri Ilona jogán.

1617-ben a fejedelem a birtok falu beli részét a Kornis családnak adta új adomány címén. A Kornis családé és örököseié volt még 1784-ben is.

1652-ben II. Rákóczi György Deési Pávai Dávid fejedelmi alkincstárost megerősíti az 50 aranyért magához váltott itteni birtokban. Később a birtokot Pávai Dávidtól Kászoni József és neje Erdős Judit és Detári András és neje Fejér Kata váltotta magához.

1698-ban török hódoltsági falu. Lakói a környéken folyt harcok miatt nagyrészt szétszéledtek, s csak 1713 körül szállingóztak újra vissza.

1721-ben birtokosok itt az Újvári, Kolozsvári családok voltak.

1766-ban Kornis Zsigmond, báró Haller János, Ecsedy László, Szigethy György, Dadái János, Szilágyi István birtoka volt.

1768-ban a kincstár visszafoglalta az itteni birtokrészeket Vas Ferenctől, Miksa Istvántól, Pávai Jánostól, Szilágyi Istvántól és Szigethy Györgyné Márton Annától, és azt Szamosújvár lakosainak adta.

1839-ben gróf Kornis Imre fia Elek, gróf Bethlen Kata, gróf Kornis Ignác fiának Mihálynak özvegye, báró Jósika János, Méhesi József birtoka volt.

1866-ban nemesi jogú birtokosa báró Diószegi Géza volt.

1891-ben 197 lakosából 1 római katolikus, 159 görögkatolikus, 14 görögkeleti ortodox, 2 református és 21 izraelita volt.

A 20. század elején Szolnok-Doboka vármegye Csákigorbói járásához tartozott.

1910-ben 237 lakosa volt, melyből 11 magyar, 7 német, 219 román volt. Ebből 7 római katolikus, 218 görögkatolikus, 4 református, 7 izraelita volt.

Források

• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája III.: A vármegye községeinek részletes története (Deés–Gyurkapataka). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900. 409–416. o.  
• Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.  

Jegyzetek