Csigó László

Csigó László
Önarcképe 2005-ből
Önarcképe 2005-ből
Született1948. november 7.[1]
Budapest[2]
Elhunyt2023. január 5. (74 évesen)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafotográfus

  • weboldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Csigó László témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Csigó László (Budapest, 1948. november 7. – Budapest, 2023. január 5.)[3] magyar fotóművész, alkalmazott fotográfus.

Élete, munkássága

Gyerekkora óta fotózik, első címlapképét gimnazistaként készítette.[4] A Budapest folyóiratnak 1970–1988 között, közel két évtizeden át volt állandó fotósa, több címlapra került városfotó az ő munkája.[5] Számos író- és színészportét készített könyvek, folyóiratok számára, többek közt a Szép versek című antológia több kötetében is láthatóak az általa készített portrék.[6][7] A rendszerváltást követően elsősorban alkalmazott fotográfiákat – tárgyfotót, ételfotót – készített, mások mellett Liptai Zoltán 33... kezdetű ételkönyveihez, Frank Júlia gasztronómiai köteteihez.[8] Továbbra is készített város-, illetve épületfotókat, Földes Mária művészettörténésszel több közös kiadványt jegyeznek. 2015-ig összességében kb. 160 könyvben jelentek meg fotói.[4]

A Magyar Iparművészeti Főiskolán egy időben óraadó tanárként tárgyfotózást tanított. Később saját vállalkozásában tárgyfotózással, ételfotózással foglalkozott.[9]

Szakmai közélet

Könyvei, kiállításai

Könyvek

A több mint 150, Csigó László fotóival illusztrált könyvből csak a sajtóban említett köteteit mutatjuk:

  • Bodosi György: Völgyvallatás; Magvető Könyvkiadó Budapest, 1979 182 l.[10]
  • Frank Júlia: Sörfalatok, borkorcsolyák; Budapest, Officina Nova, 1994, 64 l.[8]
  • Csigó László: Magyar evangélikus templomok; szerk. Földes Mária. Budapest Anno Kiadó, 2004. 48 l.[11]

Kiállítások

  • Újpesti Minigaléria, Budapest, 1973, Józsefvárosi Pincetárlat, Budapest, 1975
  • C'est la vie, Váci Madách Imre Művelődési központ, Vác, 2009
  • Négy elem, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tematikus, csoportos kiállítása Budapest, Olof Palme-ház 2013[12]

Jegyzetek

  1. a b c 2023020110017746
  2. Magyar Fotóművészek Szövetsége - Csigó László
  3. Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2023020110017746 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
  4. a b c Magamról. A Csigó Stúdió honlapja (Hozzáférés: 2018. március 15.)
  5. Az Arcanum adatbázisa Archiválva 2018. március 16-i dátummal a Wayback Machine-ben szerint első fényképe 1970-ben, az utolsó 1988-ban jelent meg
  6. Pál (2014), 63–64. old.;
  7. Tarján Tamás: Könyvszemle. Népszabadság, XLVI. évf. 86. sz. (1988. április 12.) 7. o.
  8. a b Antall Mariann: Gyomorbölcseleti praktikák: Házi befőzés - sorfalatok, borkorcsolyák. Népszabadság Könyvszemle melléklet, LIII. évf. 206. sz. (1995. szeptember 2.) 7. o.
  9. Fahéj magazin. stilblog.hu (2012)
  10. Kolczonay Katalin: Könyvismertetések. Hungarológiai Értesítő, III. évf. 3–4. sz. (1981) 20. o.
  11. Zvara Edina: EGYHÁZTÖRTÉNETI KÖNYVEK 2003. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, XVII. évf. 1–2. sz. (2005) 212. o.
  12. Szeifert Judit szerk: Négy elem. Budapest: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. 2013. 19. o.  

Források

  • Pál Sándor Attila: „De így is, úgy is, ebbe a korba zárva”: Vázlat a Szép versek történetéről,1964–1991. Tiszatáj, LXVIII. évf. 9. sz. (2014) 54–75. o.
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 3478149068617665730000
  • PIM: PIM883181
  • LCCN: n99024677
  • ISNI: 0000 0000 3795 5127
  • GND: 1242068430
  • SUDOC: 254601324
  • NKCS: xx0164494
  • BIBSYS: 13070011
  • Budapest Budapest-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap