Chop Suey!

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A Chop Suey! a System of a Down együttes egyik legismertebb dala. A szám a zenekar 2001-ben megjelent Toxicity albumáról származik. Eredetileg "Suicide" lett volna a cím, de később megváltoztatták, hogy "barátibbnak" hangozzon. Így a szám egy kínai ételről, pontosabban pörköltről kapta a nevét. A dal 3 perc 30 másodpercig tart. A szerzeményt sokan a SOAD egyik legismertebb művének tekintik. Más együttesek is feldolgozták már ezt a dalt (ezt angolul cover-nek hívják), valamint ki is parodizálták már tévésorozatokban is, illetve utalásokat tettek rá.

Mivelhogy a Toxicity! album nem sokkal 2001. szeptember 11. után jött ki, így a Chop Suey! szövegének egyik sora botrányos lett, majdnem be is tiltották a dalt, de végül lejátszották az amerikai rádióállomások. Pillanatok alatt a System of a Down egyik leghíresebb szerzeményévé nőtte ki magát a dal.

A dalt az American Recordings adta ki.

Források

  • http://lyric.blog.hu/2011/07/21/system_of_a_down_chop_suey_2
  • https://www.discogs.com/System-Of-A-Down-Chop-Suey/release/4878183
Sablon:System of a Down
  • m
  • v
  • sz
  • Serj Tankian
  • Daron Malakian
  • Shavo Odadjian
  • John Dolmayan

Andy Khachaturian

Nagylemezek
  • System of a Down
  • Toxicity
  • Steal This Album!
  • Mezmerize
  • Hypnotize
Kislemezek
  • "Sugar"
  • "Spiders"
  • "Chop Suey!"
  • "Toxicity"
  • "Aerials"
  • "Innervision"
  • "B.Y.O.B."
  • "Question!"
  • "Hypnotize"
  • "Lonely Day"
  • "Protect the Land" / "Genocidal Humanoidz"
Turnék
  • Reunion Tour 2011
Kapcsolódó szócikkek
  • Diszkográfia
  • Axis of Justice
  • Cool Gardens
  • Vartan Malakian
  • Screamers
  • Scars on Broadway
  • Serjical Strike Records
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap